•  
  •  
  •  

A maszkhasználat a koronavírus-járvány elmúlt két évének egyik velünk élő kellemetlensége volt. Eleinte önkéntesen hordtuk, később kötelező volt viselni ezt az egészségügyi védőeszközt. 2021. május 22-én, az ötmilliomodik beoltott után búcsút inthettünk neki, mint később kiderült, korántsem véglegesen.

Legutóbb 2021. november 20-án tették ismét kötelezővé a vírus elleni védekezés mára ikonikussá vált módját. 2022. március 7-én azonban a korlátozások többsége, így a kötelező maszkviselés is érvényét vesztette.

Az intézkedést Újpesten is vegyes reakciók követték: a BKV járatain, a boltokban és a piacon még sokakkal találkozhatunk, akik továbbra is viselik a maszkot, de a többség az első adandó alkalommal megszabadult a zavaró kényszertől. A maszkviselésről kérdeztük az újpestieket.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

“Nem örülünk az eltörlésnek, mert most rengetegen érkeznek az országba, de nem tudjuk, hogy mit hoznak be. Én inkább szigorítottam volna”

– fogalmazott egy hölgy a piacon. További érdeklődésünkre a szigorítás általa helyesnek vélt módját is elárulta:

„Egyszerűen tovább kellene hordani!”

Véleményével korántsem volt egyedül, több általunk megkérdezett járókelő is korainak tartotta a védőeszköz elhagyását: leginkább az üzletekben, a buszokon, a villamosokon, illetve a metrón tapasztalható zsúfoltság miatt aggódtak. Jellemzően az idősebb korcsoport képviselői félnek attól, hogy a lazításokkal nőni fog a megbetegedések száma.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ugyanakkor a nyugdíjasok között is találkozni a maszk eltörlését támogató véleménnyel:

„Nagyon örülök neki, hogy már nem kell maszkot hordani, és ahogy látom, ezzel nem vagyok egyedül. Így sokkal könnyebb a levegővétel, de a társaság miatt is sokkal kellemesebb.”

Az Újpesti Napló által megkérdezettek többsége üdvözli a maszkhasználat eltörlését. Sokan örülnek annak is, hogy immár nem kötik védettségi igazolványhoz a rendezvények látogatását.

, , , , , ,