•  
  •  
  •  

A fukuokai vizes világbajnokságot Milák Kristóf kihagyta, így már soha nem derül ki, hogy a magyar úszósport jelenlegi legnagyobb klasszisa Budapest után Japánban is képes lehetett volna-e az újabb duplázásra.

Budapest 20210927 Duna Arena úszás edzés foto Tumbász Hédi TUM Nemzeti Sport a képen Milák Kristóf Virth Balázs

Az olimpiai bajnok sportoló edzője, Virth Balázs elárulta, milyen időpontban állapodtak meg Milák visszatérését illetően.
– Egy olyan kvalitású úszónak, mint amilyen Kristóf, aki olimpiai rekordot javítva lett aranyérmes Tokióban, rá egy évre pedig a saját világcsúcsát felülmúlva világbajnok Budapesten, más szóval aki a magyar úszósport zászlós hajósa, annak csak tiszteletben tartani és elfogadni lehet a döntését, még ha azzal engem is meglepett a jól sikerült kaposvári országos bajnokság után – mondta az edző. – Semmi nem utalt egy ilyen éles fordulatra, ezért még azt sem mondhatom, hogy árulkodó jeleit láttam az elsősorban mentális jellegű elfáradásának – nyilatkozta a Fukuokából hazatért Virth Balázs, aki nem titkolja, hogy mostanában nem keresik egymást Milákkal, csak a közösségi csoportjukat használják üzenetek váltására, de ebben szerinte nincs semmi kivetnivaló.

– Találgatásokra vagy mások feltételezéseinek a cáfolatára semmiképpen sem vállalkoznék, sőt, nagy titkaim sincsenek – jelentette ki Virth Balázs. – Csak azt mondhatom, hogy megállapodásunk szerint szeptember 4-én reggel visszavárom a Duna Arénába Kristófot, és ott majd megbeszéljük, hogy miként tovább. Ha akkor újraindul a közös munka, bőven marad időnk az olimpiai felkészülés feladatainak elvégzésére.
Milák Kristóf fiatal korára elérte azt, amiről minden sportoló álmodik egész életében: 23 évesen olimpiai bajnok, világcsúcstartó, háromszoros világ-, hatszoros Európa- és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok. Alig 17 éves volt, amikor a nevét megismerte az ország, és azóta is folyamatosan reflektorfényben van. Mostanra a magyar úszóvilág egyik ikonikus alakja lett, minden, a karrierjével kapcsolatos döntéséről egy ország értesül mindig. Így volt ez, amikor úgy határozott, hogy nem indul a fukuokai vizes világbajnokságon. Az okokra mindenki egy emberként volt kíváncsi, pedig a döntés hátterében az indok egyszerű: ha valaki ilyen fiatalon a csúcsra ér, pihenésre, lelki töltődésre van szüksége.

GG

, ,