Vírusmentesek az újpesti oktatási intézmények épületei is

, , ,
  •  
  •  
  •  

Befejezte a közoktatási intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség, a munka utolsó állomása április 6-án, kedden az újpesti Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola volt.

A katonák az elmúlt három hétben csaknem száz óvodát és általános iskolát vírusmentesítettek. Elsősorban alkoholos fertőtlenítőszereket használtak, összesen több ezer litert, de ahol kellett, dolgoztak az ózongenerátorok is.

Az általános fertőtlenítésre az adott lehetőséget, hogy az óvodák és általános iskolák március 16-tól zárva vannak, a diákok távoktatásban tanulnak. A jogszabály szerint április 19-én indulhat meg újra a jelenléti oktatás, mert addigra minden érintett, aki kérte, megkapja a koronavírus elleni vakcina első adagját. Április 1-je és 3-a közt már beoltották azokat az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi dolgozókat, akik március 24-ig érvényesen regisztráltak, azok a pedagógusok pedig, akik később, de április 29-e éjfélig jelentkeztek a vakcinára, valamint a bölcsődékben és szakképzésben dolgozók a húsvét utáni héten, április 8-10. között kapják meg az oltást.

Csíki Gábor