Ifjúságunk legnagyobb bálványa, az örök lázadó, a blueszene magyar apostola, József Attila, Ady Endre, Francois Villon és Vlagyimir Viszockij magyar krónikása. A Hobo Blues Band vezetője, Földes László Hobo 77 éves múlt februárban. Az ikonikus művész ma is alkot: nagykoncerttel ünnepelte a születésnapját, májusban pedig újabb kötete jelenik meg, Térdig a sz*rban, nyakig a szeretetben címmel. A tősgyökeres újpesti a költészet napján legszűkebb pátriájában, április 7-én Juhász Annával lép fel az UPódiumon.
Könyvíráson, nagykoncerten és egy komoly covid-fertőzésen van túl. Rengeteg minden történt az elmúlt években. Hogy érzi most magát?
Pocsékul, mivel a háború nagyon megvisel. Mindenféle erőszak próbára tesz, így az is, hogy tehetetlenül tudomásul kell vennem, hogy a szomszédban pusztítják egymást az emberek. Gimnáziumban tanítottam, úgyhogy ismerem a kelet-európai történelmet, és legnagyobb szerencsémre sosem volt részem olyan förtelemben, mint aminek most a szemtanúja vagyok. Tavaly augusztusban, jóval a háború kitörése előtt írtam egy dalt, ami májusban a hangoskönyvemben jelenik meg. A címe: Sosem lesz vége. Sajnálatos módon mindaz bekövetkezett, ami a dalban elhangzik. Nincsenek profetikus hajlamaim, nem tartom vátesznek magam, afféle szomorú bohóc vagyok és mélyen elkeserít az a gyűlölködés, az acsarkodás, aminek nap mint nap részese az ország. Sosem hittem volna, hogy ide jutunk lelkileg, morálisan. Sokat gondolok arra, hogy mi volt a víziónk 30 évvel ezelőtt arról, milyen lesz ez az ország. Ha most körülnézek, nem éppen ezt képzeltem akkor magam elé. Nem hiába, nálunk hagyomány a gyűlölködés. És lám, 2022-ben a világjárvány és egy lehetséges világháború foglalkoztat. Nincs jó kedvem.
Covidos volt tavaly novemberben, ami nagyon megviselte. Kórházba került, és nyolc kilót fogyott. Teljesen felépült már?
Bennem volt már két adag vakcina, ennek ellenére kaptam el a vírust. Három napig nagyon rosszul voltam, majd két napig pedig már félálomszerű állapotban tengődtem. Feleségem és az orvos barátom végül kihívta a mentőt. De a Korányiban öt nap alatt jól lettem és hazaengedtek. Itthon komoly edzésbe kezdtem, hatalmas sétákkal és szobabiciklizéssel. Később egy vizsgálat során kiderült, hogy az egyik térdemet – köszönhetően a kosárlabdás múltamnak – valószínűleg meg kell műteni. A műtéttől függ, mikor állhatok legközelebb színpadra.
Szerencsére az újpestieknek nem kell lemondaniuk a művészetéről, hiszen legszűkebb pátriájában, Újpesten a költészet napján lép fel. Mit hoz nekünk?
Újpesten születtem, sőt többször visszaköltöztem a kerületbe. A beszélgetős műsor nem az én terepem, de a kerület és Juhász Anna miatt nem mondhattam nemet. Ugyanígy, többszöri unszolásra elvállaltam azt is, hogy ellátogatok a helyi Waldorf iskolába. Bár az ottani tanulóknak valószínűleg fogalmuk sincs arról, ki vagyok. Bízom benne, lesz értelme ennek a találkozásnak, mert nem szoktam olyan szerepléseket elvállalni, amelyeknek csak az az apropója, hogy híres vagy hírhedt ember vagyok.
Földes László
Mostanában milyen zenéket hallgat?
Angolszász blueszenét hallgatok, a harmincas-negyvenes-ötvenes évekből. Még ma is nagyon inspirálnak ezek a muzsikák. Másrészt Bachot, Mozartot és Vivaldit felváltva, rotációban. És ahogy életem során mindig is tettem, folyamatosan hallgatom a Creamet, a Doorst és a Stonest. Hozzáteszem, sosem szoktam nosztalgiázni, egyszerűen szükségem van rájuk.
Egyszer azt nyilatkozta, hogy soha nem elégedett. Májusban megjelenik a könyve és a dupla albuma. Most sem az?
Alig várom, hogy megszabaduljak tőlük: jelenjenek meg a dolgok, hadd menjenek útjukra, éljék a saját életüket. Sosem hallgatom saját magam, ráadásul az élőzene hangzását és hangulatát ritkán adja vissza a konzervzene, még a koncertjeimet se nézem vissza. Mindent másképp csinálok, mint mások, sose titkoltam, hogy még gitározni sem tudok, ezért nem szerzek zenét, csak szöveget. A könyvet másfél évig írtam, megvívtam vele a saját csatáimat. Két különálló lemez készült hozzá a címben jelzett tematikával. Aztán tovább lépek.