Vizsgálóbizottság tárhatja fel az újpesti brókerbotrányt

  •  
  •  
  •  

Az előző városvezetés kötött szerződést a kerület szabad pénzeszközeinek befektetésére azzal a céggel, amelynek e tevékenységre vonatkozó engedélyét a jegybank még 2018-ban visszavonta. A korábbi polgármester, Wintermantel Zsolt idején azonban ennek ellenére nem bontották fel a megállapodást, sőt – állítja az önkormányzat – Újpestet 133 milliós kár is érhette. Déri Tibor polgármester kivizsgáltatná az ügyet.

Újpest polgármesterének kezdeményezésére vizsgálóbizottság alakulhat az utóbbi idők egyik legnagyobb visszaélésgyanús ügyének részletes feltárására. Budapest Főváros IV. kerülete már szeptember elején felszólította az érintett XLS Consulting Kft. nevű céget a másfél év alatt – az önkormányzat véleménye szerint – jogalap nélkül kiutalt 133 millió forint visszafizetésére.

Az XLS Consulting Kft.-vel a Wintermantel Zsolt korábbi polgármester nevével fémjelzett előző vezetés 2018 januárjában kötött tanácsadási szerződést a kerület szabad pénzeszközeinek állampapírban történő befeketésére vonatkozóan. Visszaélésre utaló jel, hogy a cégnek az ehhez szükséges, kiegészítő befektetési tevékenységre szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Bank 2018 szeptemberében visszavonta, de a szerződés ennek ellenére egészen 2019 októberéig érvényben volt. Ezenfelül a közjegyző által kirendelt igazságügyi szakértő megállapította: olyan állampapírok hozama után is jutalékot fizetett ki az önkormányzat a magáncég számára, amely állampapírok már a szerződéskötés előtt is a kerület birtokában voltak, vagyis azokkal tranzakciót nem hajtottak végre.

A létrehozandó eseti bizottság felállítására Déri Tibor polgármester tesz javaslatot a 2020. szeptember 24-i képviselőtestületi ülésen. A vizsgálatot végző grémium hét főből áll majd, az újpesti frakciók mindegyike kijelölhet egy-egy tagot. A bizottság célja lesz a megkapott igazságügyi szakvélemény áttanulmányozása, következtetések levonása, jogi következmények mérlegelése, a képviselő-testület tájékoztatása és a szükséges további lépések megtétele.

, , ,