Az újpesti önkormányzat újabb 50 millió forinttal segíti az ingatlanbérlőket

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Újabb 50 millió forintos alapot különített el a IV. kerületi önkormányzat a 2020-as költségvetésében, hogy segíteni tudjanak nyújtani a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt bajba került újpesti kis- és középvállalkozásoknak – áll Trippon Norbert alpolgármester Facebook-bejegyzésében. Ehhez a kerület vezetése egy olyan rendeletet is alkotott, mely segítséget nyújthat az önkormányzati, a vagyonkezelői üzlethelyiségek és piaci alapon bérbe adott ingatlanok bérlői számára.

Trippon Norbert azt is kiemelte, hogy a támogatást igénybe vevőket a járványhelyzetre való tekintettel elektronikus ügyintézési lehetőséggel is segítik:

„A bérlőink bérleti díjmérséklési-, halasztási- és részletfizetési kérelmeiket (nyomtatvány és mellékletek) elektronikusan is benyújthatják az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Hiánypótlás esetén a felhívást, illetve határozatot is elektronikusan küldjük meg számukra. Így az egész eljárás személyes ügyintézés nélkül valósulhat meg.”

Hozzátette: a kedvezményeket alapesetben június 30-ig kaphatják meg az igénylők, de helyzetüktől függően három hónapos hosszabbítást is kérhetnek.

Az alpolgármester emlékeztetett, hogy ezek mellett továbbra is nyitott a már korábban létrehozott 100 millió forintos alap, amely a koronavírus-járvány miatti közvetlen költségek és károk megtérítésére irányul, az önkormányzatnál és az önkormányzat intézményeinél.

A rendelettel kapcsolatban Déri Tibor polgármester is nyilatkozott a közösségi médiában, ő külön fölhívta a figyelmet arra, hogy „a szociális és költség alapon kiadott lakások esetben könnyítést továbbra is a Szociális Osztály tud nyújtani”.