Szeptember 30-áig lehet pályázni az újpesti diákösztöndíjakra

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

2020. szeptember 30-áig lehet pályázni a Polgármesteri Hivatal Ifjúsági, Sport, Művelődési és Oktatási Osztályán.

Az újpesti bejelentett lakcímmel rendelkező diákok és hallgatók az alábbi elismerésekben és támogatásokban részesülhetnek a IV. kerületi önkormányzattól, kiváló tanulmányi eredményükért, illetve a művészetek vagy a sport területén kiemelkedő tehetségükért:

1. Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíj

Az Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíjat az a pályázó nyerheti el, akinek a tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző 4 tanulmányi félévben, félévenként elérte a 4,5-ös tanulmányi átlagot.

A pályázaton az a diák vehet részt, aki:

  • A tanulmányait középiskola 11. vagy ennél magasabb évfolyamán végzi, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatójaként államilag elismert alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben vesz részt.
  • A tanulmányai során – az adott tanulmányi szinten – az első képesítését szerzi meg.

Előnyt élvez az a pályázó, aki:

  • a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül tanulmányi versenyeken, fővárosi, megyei, országos vagy nemzetközi szinten helyezést ért el;
  • közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik;
  • aki tudományos munkát végez;
  • aki halmozottan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő személy;
  • akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a kétszeresét.

2. Bene Ferenc Sport Diákösztöndíj

A Bene Ferenc Sport Diákösztöndíjat az a pályázó nyerheti el, aki:

  • A tanulmányait középiskola 9. vagy ennél magasabb évfolyamán végzi, vagy felsőoktatási
    intézmény nappali tagozatos hallgatójaként államilag elismert alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben vesz részt.
  • Emellett a tanulmányai során – az adott tanulmányi szinten – az első képesítését szerzi meg.
  • A pályázat benyújtását megelőző versenyévadban egyéni sportágban a korosztályos országos bajnokságokon I-III. helyezést ért el.
  • Vagy a korosztályos világversenyeken (EB, VB) I-XII. helyezést szerzett.
  • Iletve a csapatsportágban a korosztályos, illetve magasabb korcsoportos országos bajnokságokon I. helyezést elért csapat tagja, vagy a korosztályos, illetve magasabb korcsoportos világversenyeken (EB, VB) I-VI. helyezést elért csapat tagja.

Előnyt élvez az, aki:

  • halmozottan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő személy;
  • a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a kétszeresét.

3. Szőnyi István Alkotóművészeti Diákösztöndíj

A Szőnyi István Alkotóművészeti Diákösztöndíjat az a valamely alkotóművészeti ágban kiemelkedő tehetségű pályázó nyerheti el, aki:

  • A tanulmányait középiskola 9. vagy ennél magasabb évfolyamán végzi, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatójaként államilag elismert alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben vesz részt; és
  • a tanulmányai során – az adott tanulmányi szinten – az első képesítését szerzi meg, és
  • a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül alkotóművészeti versenyeken, fesztiválokon, fővárosi, megyei, országos vagy nemzetközi szinten helyezést ért el, és
  • aki – amennyiben ilyen irányú tanulmányokat folytat – a pályázat benyújtását megelőző 4 tanulmányi félévben az alkotóművészeti tantárgyakból jeles eredményt ért el.

Előnyt élvez az a pályázó, aki:

  • Újpesten aktív művészeti tevékenységet végez;
  • halmozottan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő személy;
  • akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a kétszeresét.

4. Házy Erzsébet Előadó-művészeti Diákösztöndíj

A Házy Erzsébet Előadó-művészeti Diákösztöndíjat az a valamely előadó-művészeti ágban kiemelkedő tehetségű pályázó nyerheti el, aki:

  • a tanulmányait középiskola 9. vagy ennél magasabb évfolyamán végzi, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatójaként államilag elismert alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben vesz részt, és
  • a tanulmányai során – az adott tanulmányi szinten – az első képesítését szerzi meg, és
  • a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül előadó-művészeti versenyeken,
    fesztiválokon, fővárosi, megyei, országos vagy nemzetközi szinten helyezést ért el, és
  • aki – amennyiben ilyen irányú tanulmányokat folytat – a pályázat benyújtását megelőző 4 tanulmányi félévben az előadó-művészeti tantárgyakból jeles eredményt ért el.

Előnyt élvez az a pályázó, aki:

  • az egyéni tehetség, teljesítmény megmutatkozását célzó versenyeken ért el helyezést;
  • Újpesten aktív művészeti tevékenységet végez;
  • halmozottan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő személy;
  • akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a kétszeresét.

A pályázás módja

A pályázatokat az erre a célra rendszeresített, a diákösztöndíj kategóriának megfelelő pályázati adatlapon lehet benyújtani, melyek EZEN A LINKEN érhetők el.

Egy pályázó ugyanabban a pályázati fordulóban csak egy kategóriában pályázhat.

A pályázathoz csatolni kell:

  • középiskolás pályázó esetében az oktatási intézmény ajánlását,
  • felsőoktatási intézmény hallgatója esetében a hallgatói jogviszony fennállását igazoló
    okmány eredeti vagy hitelesített másolati példányát,
  • a pályázó és a vele egy háztartásban élő hozzátartozói (családja) Állami Adóhatóság (NAV) által kiadott 2019. évi jövedelemigazolását, valamint a levont járulékok igazolását.
  • a tanulmányi, művészeti versenyeken (fesztiválokon), sportversenyeken elért helyezések
    és a végzett tudományos munka igazolását, a nyelvvizsga-bizonyítványok másolatát,
  • az Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíj esetében a pályázat beadását megelőző 4 tanulmányi félév tanulmányi eredményét igazoló okmányok hitelesített másolatát, illetve a Szőnyi István Alkotóművészeti Diákösztöndíj és a Házy Erzsébet Előadó-művészeti Diákösztöndíj esetében erre az időszakra vonatkozóan az adott művészeti tantárgyak eredményét igazoló okmányok hitelesített másolatát,
  • a halmozottan hátrányos helyzet figyelembe vételéhez, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes szülői nyilatkozat másolatát.

A pályázatok benyújtásának határideje:

2020. szeptember 30.

A benyújtás helye:

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Ifjúsági, Sport, Művelődési és Oktatási Osztály
(1042 Budapest IV. István út 14. I. 37.)

A pályázatok elbírálása

A diákösztöndíjak odaítéléséről – a Közművelődési, Oktatási Bizottság javaslata alapján – a Képviselő-testület dönt. A diákösztöndíjban részesített diákok nevét a helyi sajtóban és az internet útján közzé kell tenni.

A diákösztöndíj mértéke és időtartama

A diákösztöndíj havi összege:

  • Középiskolai tanuló esetében a kifizetés időpontjában érvényes minimálbér 20 %-a, (jelenleg 161 000 Ft 20 %-a; azaz 32 200 Ft).
  • Felsőfokú oktatási intézmény hallgatója esetében a kifizetés időpontjában érvényes minimálbér 40 %-a (jelenleg 161 000 Ft 40 %-a; azaz 64 400 Ft).

A diákösztöndíj megállapított mértéke nettó összegként kerül kifizetésre, melynek esetleges adó és járulékterheit az Önkormányzat viseli.

A diákösztöndíjat a Képviselő-testület két tanulmányi félévre, 10 hónapra ítéli oda. A kifizetés havonta, banki átutalással történik.

A diákösztöndíj folyósítását meg kell szüntetni, ha a diák a tanulmányait – bármilyen okból – megszakítja vagy befejezi.

A folyósítási időszak második félévében a diákösztöndíjat csak akkor lehet kifizetni, ha a diák tanulói, illetve hallgatói jogviszonya ebben az időszakban is fennáll. A második félévre vonatkozó tanulói, illetve hallgatói jogviszony (aktív félév) fennállásának igazolását legkésőbb február 28. napjáig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatalhoz. Ennek elmaradása esetében a diákösztöndíj a második félévre nem folyósítható.

Ha a diák jogosulatlanul veszi fel a diákösztöndíjat, úgy őt a jogosulatlanul felvett összeg visszafizetésére kell kötelezni.

A fentiek alkalmazásában az első tanulmányi félév szeptember 1-jétől február végéig, míg a második félév március 1-jétől június végéig tart.

A pályázati adatlap átvehető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában – Budapest IV. István út 15. – illetve letölthető az önkormányzat honlapjáról.

Kizáró tényező

Az a pályázó, aki nem a formanyomtatványon, vagy hiányosan kitöltött adatlappal pályázik, illetve nem csatolja a pályázathoz szükséges mellékleteket, vagy pályázata határidő után érkezik meg, automatikusan kizárja magát a pályázati eljárásból.