Június 4-én avatják fel Újpest székelykapuját

, , ,
  •  
  •  
  •  

Sokáig úgy volt, hogy a járvány miatt csak szűkkörű emlékezés tartható, de a kormány bejelentette, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából – június 3. és 7. között – a méltóságteljes megemlékezések megtarthatóak. Az engedélynek köszönhetően az eseményen ott lesznek a város vezetői, elöljárói és a bírálóbizottság tagjai, illetve az önkormányzat vár minden érdeklődő újpestit, hiszen elég nagy a tér ahhoz, hogy be lehessen tartani a védőtávolságot.

A szalagot Déri Tibor polgármester, valamint Varju László és Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselők vágják majd át, és természetesen meghívást kapott György József, az adományozó Csíkszentgyörgy első embere is. A kezdés igazodik a békediktátum száz évvel ezelőtti aláírásának pillanatához.

Az ünnepély június 4-én, 16 óra 31 perckor kezdődik. A székelykapu, amelyet Horváth Zoltán atya fogja felszentelni, az Egek királynéja plébánia tövében, az anyai fájdalom szobra mellett kapott helyet.