Címke: székelykapu

4
jún

“Tanúságot kell tennünk az összetartozásról” – felavatták Újpest székelykapuját

A nemzeti összetartozás napján tartott rendezvényen Déri Tibor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, az Erdélyből érkezett alkotás előtti nemzeti színű szalagot pedig Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselővel és Kanász-Nagy Máté alpolgármesterrel közösen vágták át.
4
jún

ÚKTV – Körkép – Felavatták a székelykaput Újpesten

A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján avatták fel Újpest főterén azt a székelykaput, amelyet a kerület erdélyi testvértelepülésétől kapott. A megemlékezés résztvevőit Déri Tibor polgármester köszöntötte, majd felolvasták azt a levelet, amelyet Csíkszentgyörgy járványhelyzet miatt otthon maradni kényszerült első embere, György József írt az újpestieknek. A nemzeti összetartozást jelképező kaput Horváth István, az Egek királynéja templom plébánosa szentelte fel, a nemzeti színű szalag átvágása után a politikai pártok, civil szervezetek tették le a megemlékezés virágait, és a résztvevők elénekelték a Székely himnuszt.
29
máj

Június 4-én avatják fel Újpest székelykapuját

Déri Tibor polgármester mellett Varju László és Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselők vágják majd át a szalagot.
14
máj

Már állítják a székelykaput a Szent István téren

Június 4-én adját át, az eredetinél jóval frekventáltabb helyen.
13
máj

ÚKTV – Körkép – Már áll a székelykapu Újpesten

Néhány napon belül befejeződnek az erdélyi Csíkszentgyörgy településtől kapott székelykapu építési munkálatai. A kaput június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából adják át a Szent István téren.
28
jan

Körkép – Rendkívüli közgyűlés 2020.01.24.

...
24
jan

Szakértők döntenek a székelykapu helyéről

Egy elismert újpesti szakemberekből álló öttagú munkacsoport jelöli majd ki az Újpesten felállítani tervezett, Trianonnak is emléket állító székelykapu helyét - döntött csütörtökön a képviselő-testület.
10
jan

Körkép – Székelykapu állítás

...