Szakértők döntenek a székelykapu helyéről

  •  
  •  
  •  

A székelykaput Újpest korábbi vezetése az erdélyi Csíkszentgyörgy településtől kapta ajándékba, és a Homoktövis parkban jelölte ki a helyét, ám ez azóta is megosztja a környéken élőket. Ezért, és hogy minden újpesti elmondhassa a véleményét, az önkormányzat internetes oldalán és egy közösségi portálon is szavazást indított, annak eredményét azonban a városvezetés szerint elmúlt napokban összehangoltan manipulálhatták, a kérdés pedig politikai üggyé nőtte ki magát.

Ezért javasolta a polgármester felállítani a szakértői munkacsoportot, amelynek tagja lesz Szöllősy Marianne, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és az Újpesti Városvédő Egyesület elnöke, Mártonffy István, Újpest főépítésze, Czigler László, Újpest várostervezésért felelős alpolgármestere, Iványi János, Újpestért-díjas okleveles építészmérnök, Dr. Kőrös András, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivője és a Fidesz javaslatára Csíkszentgyörgy delegáltja is. A képviselő-testület döntése nyomán a szakemberek munkához láthatnak, így a székelykapu méltó és megfelelő helyre kerülhet Újpesten a trianoni évfordulóra.

, ,