A járvány idején harmadannyi pénzt csoportosítottak át az egészségügyre, mint a sportra

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Igen jelentős pénzeket csoportosított át a járvány kezdete óta a kormány – de téved, aki azt hiszi, hogy az elsőszámú prioritás az egészségügy volt.

Az mfor.hu a koronavírus-járvány hazai, márciusi megjelenésétől, pontosabban a veszélyhelyzet első átcsoportosításától (március 20.) kezdve összegezte a Magyar Közlönyben megjelent átcsoportosításokról szóló kormányhatározatokat.

Ezeket a pénzeket a járvány okozta gazdasági válság enyhítésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból, a rendkívüli kormányzati tartalékból és a Központi Maradványelszámolási Alapból csatornázták át.

Az összesítés szerint a márciustól mostanáig a kormány 140,2 milliárd forintot csoportosított át a kormány a sport területére. Napokra lebontva ez 541 millió forintos kiadást jelent.

A legtöbb pénzt, a különféle létesítményfejlesztésekre, illetve azok előkészítésére különítettek el. Összesen 104,2 milliárd forint ment el ilyen célokra. Kapott plusz forrást például a Bozsik Stadion, a veszprémi uszoda, vagy a tatabányai multifunkcionális sportcsarnok is. Ebben a piaci szegmensben jellemzően kormányközeliként ismert cégek jöhetnek számításba kivitelezőként.

A kormány emellett engedélyezte, hogy a Járvány Elleni Védekezési Alap egyik forrását jelentő extra bankadó felét a hitelintézetek TAO-támogatás formájában különféle sportszervezeteknek utalják át. A második hullámban a novemberi lezárás miatt bevezetett bértámogatással még a sportolók esetében is lehetett élni.

A kormányhatározatokban a portál összesítése szerint mindössze 50,7 milliárd forint átcsatornázása történt az egészségügy irányába, vagyis alig több mint a harmada annak, amit a sport területére irányított a kormány.