Katona Mátyás szerint peches volt a csapat

, , ,
  •  
  •  
  •  

Ha lassan is, de kezd kilábalni a gödörből az Újpest FC, amely az elmúlt hetekben már sokkal inkább a keret erősségének és tudásának megfelelően játszik. Nagy meccsen győzték le a Honvédot és a Paksot, az MTK ellen bosszantó vereség jött össze, így rettegni már nem, de izgulni azért még kell. A csapat fiatal középpályása, Katona Mátyás foglalta össze a változásokat az Újpesti Sportban.

Katona Mátyás

Szerintem a szezon első felében pechesek voltunk – mondta Katona Mátyás (képünkön) az első fordulókról mutatott játékról és az eredményekről, hozzátéve:

„Nem volt akkora baj, amit a tabella mutatott, most a második részben egy kicsit szerencsésebbek lettünk, talán így adta vissza az élet.”

A középpályás arról is mesélt, milyen érzés ennyire fiatalon az első csapatban játszani, ahol két éve, mindössze 19 évesen mutatkozhatott be.

„Amikor az ember az utánpótlásban focizik, ez a célja, hogy az NB I-ben játsszon. Nyilván nálunk, Újpesten még nagyobbak az elvárások. Amikor beléptem az első csapat öltözőjébe, nagyon jól fogadtak. Csongvai Áron a legjobb barátom, vele régóta együtt játszunk már”

– mondta. Arról is beszélt, hogy mik a tervek az év egyetlen megmaradt bajnokiján, valamint a tavaszi szezonban.

„Ha most hétvégén nyerünk, akkor én abban bízom, hogy meg tudjuk menteni a rossz szezonkezdést, és akkor a következő fél évben is elkezdhetünk felfelé tekintgetni. Ne felejtsük el azt sem, hogy a kupa címvédői vagyunk, és szerintem így nem lehet más célunk, mint újra elhozni a trófeát”

– emelte ki a játékos.

A lila-fehérek vasárnap este Zalaegerszegen zárják a 2021-es naptári évet, remélhetőleg tényleg győzelemmel. Rövid pihenő után azonban újra megkezdődik a felkészülés, mert már az új esztendő első tétmeccse egy derbi lesz a Ferencváros ellen, a rá következő héten a szintén bivalyerős Kisvárda elleni kupameccs jön.