Nyolctagú bűnbanda ellen nyomoztak az újpesti rendőrök

, , , ,
  •  
  •  
  •  

A gyanúsítottak négy éven keresztül zsaroltak egy budapesti férfit, akit több mint százmillió forinttal károsítottak meg. Sérelmére ez idő alatt több bűncselekményt is elkövettek – áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága közleményében.

Az ügyben az újpesti rendőrök rendeltek el nyomozást zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy férfi és két női társa ellen. A feltételezett elkövetők 2017-től kezdődően a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel. A bűncselekmény-sorozat elején

főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfit, később különféle kitalált történetekkel csaltak ki tőle pénzt.

Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt hazudták, hogy a sértett ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre. Máskor védelmi pénzt kértek nem létező fenyegetésekre hivatkozva.

Az elkövetők a férfi bizalmába férkőzve először kölcsönöket csaltak ki, majd a banda női tagjaival csábították el, amivel ezután többször milliós nagyságrendű összegekkel megzsarolták.

Az egyik nő szerelmet színlelve verte át a férfit és még azt is elhitette vele, hogy közös gyermeküket várja.

Az utolsó alkalommal – 2021. május 18-án – az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a sértett a két nőnek több százezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést kellett kifizetni egy állítólagos orvosnak. A helyszínen nemcsak a sértett volt jelen, de az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és a 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakost. Még aznap délután egy XV. kerületi családi házból a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is előállították.

Az újpesti rendőrök N. Szabolcsot kétrendbeli zsarolás bűntett, egy rendbeli zsarolás bűntett kísérlete, egy rendbeli csalás bűntett, valamint egy rendbeli zaklatás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. B. Alexandrát egy rendbeli sikkasztás, továbbá háromrendbeli csalás bűntett miatt vonták felelősségre, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Harmadik társukat, R. Brigittát egy rendbeli csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, amelyet követően a nő szabadlábon védekezett.

A nyomozók elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, amely során azonosították a feltételezett elkövetőkkel kapcsolatba hozható további személyeket, akik egymást jól ismerték. Az 50 éves B. Ferencet és a 34 éves K. Tímeát kétrendbeli zsarolás bűntett, az 52 éves V. Róbertet, az 51 éves S. Annát és 20 éves H. Dzsenifert pedig csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A IV. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.