Madarász Viktória: Leittam magam a verseny után

  •  
  •  
  •  

Bronzérmet szerzett 35 kilométeres gyaloglásban a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon az Újpest olimpikonja. Madarász Viktória a dobogó harmadik fokára állhatott, oda, ahová eddig még magyar gyaloglónő soha nem léphetett fel.

Madarász idén tavasszal, pontosabban áprilisban 2:50:29 órával megjavította az országos csúcsot. Többen túl korainak gondolták a jó formát, de az újpesti atléta Münchenben alaposan rácáfolt a tamáskodókra.

– Azt beszéltem meg az edzőmmel, hogy csak magamra figyeljek a versenyen – kezdte a boldog Eb-bronzérmes. – Kicsit csodálkoztam a rajtot követően, hogy a nálam esélyesebbek csak mögöttem gyalogolnak, igaz, az is meglepett egy kevéssé, hogy előttem nem volt senki. Már tizennyolc kilométert gyalogoltam az élen, amikor a két nálam esélyesebbnek tartott lány, a görög és a spanyol elszelelt mellettem.

A Rácz Sándor edző irányításával tréningező Viktóriának azonban nem ment el a kedve az egésztől, mert megelőzték a vetélytársai, inkább saját tempóját és átlagát gyalogolva szakította le a mögötte küszködőket.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

– A 35 kilométeren kétkilométeres köröket teljesítettünk, jó volt látni a fordulóknál, hogy az üldözők egyre leszakadnak tőlem. Akkor még nem gondoltam, hogy dobogós lehetek, ugyanis a versenybírók bármikor közbeszólhatnak, ha úgy látják akár ki is zárhatnak, bár Münchenben még figyelmeztetést sem kaptam – vagy éppen jöhet egy rosszullét, ami nálam is megérkezett. A gyomrom jelzett, hogy elege van, de szerencsére nem tartott sokáig az ellenkezése. A vége új országos csúcs (2:49:58) és egy bronzérem lett.

Viki boldogan vette át a „történelmi” érmét az eredményhirdetéskor, de aztán jött a feketeleves, a kötelező doppingvizsgálat.

– El lehet képzelni, milyen macera harmincöt kilométer gyaloglás után, amikor már szinte teljesen kiszáradt az ember, mintát produkálni, szóval pisilni. Bevallom, teljesen leittam magam, persze csak ásványvízzel. Nem tudom mennyi fért belém. Csak arra emlékszem, hogy amikor végre sikerült a dolog, már mindent összepakoltak és a laborosok is alig várták, hogy hazamehessenek.

Viktória egyetlen napot pihent München után, már tréningezik, hiszen idén van még néhány versenye, hogy aztán jövőre, a budapesti világbajnokságon is megmutassa, nem volt véletlen az Európa-bajnoki bronzérem.

Gergely Gábor

, , , ,