Gyászolja a legendákat Káposzta Benő

, , ,
  •  
  •  
  •  

Máig élete egyik legkedvesebb futballmeccsének nevezi Káposzta Benő a brazilok elleni 1966-os 3:1-es győztes vb-találkozót.

Az 1966. július 15-én a liverpooli Goodison Parkban játszott vb-csoportmeccsen világszenzációt okozott a magyar válogatott, mely a címvédő Brazília ellen 3:1-re nyert. A jobbhátvéd posztján brillírozó Káposzta Benő nem tagadja: megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy a dél-amerikai válogatottból kimaradt a tavaly december végén elhunyt Pelé.

– Nem csoda, hogy így történt, hiszen korábban a portugálok és bolgárok alaposan összerugdalták, a térde nem bírta volna a küzdelmet – nyilatkozta a 80 esztendős egykori Újpesti Dózsa védő. – Bár nézőként ott volt a lelátón, de nem léphetett gyepre.

Ezzel persze nem múlt el teljesen a veszély, hiszen a csatár Garrincha szédületes cselsorozatokkal igyekezett meglepni a szintén 2022-ben elhunyt Mészöly Kálmán vezérelte magyar védelmet.

– A találkozó előtt azt tanácsolták, ha netán szembe kerülök Garrinchával, sose nézzem a lábát, mert abból semmi jó nem származik, tudniillik kiismerhetetlenül cselez – tette hozzá a jobbhátvéd.

Az újpesti lila-fehérekkel hat magyar bajnoki címet szerzett Benő még most is szomorú, hiszen az általa kedvelt Mészöly után a csodálatos Pelé is átköltözött a mennyei futballpályára.

– Kálmán maga volt a megnyugvás világbajnoki védelmünk tengelyében. S persze Albert Flórián is élete csúcsformájában varázsolt, olyan zseniális driblizéssel kígyózott keresztül a brazil védelmen, hogy attól Gilmar kapus szája is tátva maradt.

Köztudott, Mészöly előtt az aranylabdás Flóri már korábban, 2011. október 31-én elhunyt, Káposzta mindkettőjük temetésén ott volt.

Gergely Gábor