Anyai nagyapám 1906-ban, Újpesten látta meg a napvilágot, bár éjszaka született. S mi lett a szakmája? Természetesen asztalos. A Heringerek tizenhárman voltak testvérek, mind asztalos lett, a városban ismertek voltak a szakmában. Nagyapám, miután megszerezte asztalos segédlevelét, elindult valcolni.
A régi céhlegények teremtették meg a valcolás intézményét, azaz a külföldi országokba történő vándorlást, a szakma új fortélyainak elsajátítását. Nagyapám egészen Párizsig valcolt a húszas évek végén, s a francia fővárosban helyezkedett el egy bútorgyárban. Ott már akkor is a munkamegosztás dívott, minden asztalos csak egy munkafolyamatot végzett. Nem úgy Monsieur Heringer nagyapám, aki, ha kapott egy pár szál deszkát, néhány nap alatt egy komplett, fényesre politúrozott kombinált szekrényt rittyentett belőle. A francúzok a csodájára jártak.
Nagyapám, szüleimnek nászajándékul is egy kombinált szekrényt készített. Ez volt a szekrénysor elődje. Két szélén, legalább hat centi vastag fából akasztós ruhásszekrény, középen fent üveges könyvespolc, alatta zárt szekrénykék az ágyneműnek, és fiókok a fehérneműnek. S ami a legszebb volt apámék kombinált szekrényében, az a lehajtható szekreter. Ez egy fa írólap, íróasztal utánzat, belül sok, kis apró fiókkal. Apám ezen a szekreteren, régi Remington írógépén gyártotta humoreszkjeit. Bárszekrény nem volt, az újpesti prolik nem nagyon igényelték a flancos bárszekrényt. Ha a vidéki rokonok felhoztak néha egy-egy lityi pályinkát, az gyorsan lement a torkukon, nem kellett annak bárszekrény.
Apámék halála után, mi élhetetlen népek, visszaadtuk a tanácsnak bérlakásunkat, mert én nem voltam bejelentve, pedig akkor folytathattam volna a bérleti jogviszonyt. De így mulat egy magyar úr, ingyen leadja tanácsi lakását. A leadás előtt kiürítettük a lakást, csak a súlyos, igazi fából készült kombinált szekrényünket nem vittük magunkkal. Senki sem tudta megmozdítani a monstrumot. Mi lett a sorsa? Talán az új lakó beleköltözött.
De nem csak nagyapám volt asztalos a családban, újpesti születésű feleségem édesapja szintén műbútorasztalos volt, nagyapja pedig épületasztalos. Apósom Nagyfügeden, Heves megyében született, onnan valcolt fel Újpestre, mert a család mindössze három holdon gazdálkodott, s abból csak éhen lehetett halni. Újpesten lett asztalos segéd és szervezett munkás, ahogy nejem épületasztalos nagyapja is.
A nagypapa minden munkahelyén sztrájkokat szervezett, ezért kirúgták, s folyton folyvást munkanélküli volt, a nagymama tartotta el a családot, uraknál szolgált, s kis láboskában hozta haza a család vacsoráját. Apám mindig azzal cukkolta az épületasztalos papát, hogy munkanélküliként egész nap csak veri a blattot az újpesti Munkásotthonban, ami a múlt század elején épült az újpesti munkások összekuporgatott krajcárjaiból. Itt még József Attila is szavalt. A szocializmusban, szégyen, az újpesti lakótelep építésekor szanálták, azaz lebontották a Munkásotthont. Pedig még jó állapotban volt. Talán a kommunista vezetés nem szerette a szociáldemokrata hagyományokat.
Ma már mindenki otthon, nagyokat szentségelve végzi a lapra szerelt IKEA-bútorok összeállítását. Csak a vén szülékben él a terebélyes kombinált szekrények politúrtól tükörként csillogó szép emléke.
Majláth Mikes László