, ,
  •  
  •  
  •  

Sport, családi programok és közösségi élmények várják az érdeklődőket május 30-án a Fővárosi Vízművek újpesti sporttelepén, ahol egész napos rendezvénnyel készülnek a szervezők. A gazdag és sokszínű programkínálatban sportversenyek, bemutatók és gyermekfoglalkozások egyaránt helyet kapnak, a legkisebbeket pedig koncert is várja. Így a rendezvény kicsik és nagyok számára is élményekben gazdag, tartalmas kikapcsolódást ígér.

Május 30-án ismét a sporté és a közösségi élményeké lesz a főszerep Újpesten, hiszen egész napos sportnappal várják az érdeklődőket a Fővárosi Vízművek újpesti sporttelepén, melynek címe: 1042 Budapest, Váci út 102. A rendezvény szombaton 8 és 16 óra között kínál színes programokat minden korosztály számára, a szervezők célja pedig ezúttal is az, hogy a mozgás örömét és a közösség erejét hozzák közelebb a családokhoz és a sportkedvelőkhöz.

A nap egyik kiemelt eseménye a Fővárosi Vízművek SK és az Ikarus-Maroshegy U19-es csapatának mérkőzése lesz, emellett óráról órára változatos programok gondoskodnak a jó hangulatról.

Délelőtt 10 és 11 óra között jóga várja a kikapcsolódni vágyókat, majd 12 és 13 óra között kutyás tűzoltó-bemutató szórakoztatja a közönséget.

A délutáni programok között 13 és 14 óra között lufihajtogatás és bűvészműsor szerepel, 14 és 15 óra között pedig a Mesazenekar koncertje teremti meg a vidám hangulatot.

A tombolasorsolást 15 és 15.30 között rendezik meg, a sportnap zárásaként pedig 16 órától eredményhirdetés várja a résztvevőket.
Az érdeklődők egész nap számos sportágat kipróbálhatnak, többek között tenisz, fallabda, asztalitenisz, darts, kosárra dobás, csocsó és ergométer is szerepel a programkínálatban.

A sportkedvelőket a nap folyamán izgalmas versenyek is várják: 10 és 15 óra között teke-, streetball- és férfi kispályás labdarúgó-tornákon mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A szervezők a gyermekek számára is számos élményprogrammal készülnek, így lesz akadályverseny, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás és gyerekfoci is, így tehát még a legkisebbek számára is felejthetetlen lesz a sportnap.

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a Fővárosi Vízművek sportköre és Újpest Önkormányzata, hogy egy tartalmas, élményekben gazdag napot töltsenek együtt sporttal, kikapcsolódással és közösségi programokkal.

A rendezvényen való részvételhez a szervezők előzetes regisztrációt kérnek, amely erre a linkre kattintva érhető el, május 28-ig. Minden előzetes regisztrációt köszönettel vesznek, mivel az nagyban segíti a rendezvény szervezését, ugyanakkor a szervezők regisztráció nélkül is szeretettel várják a résztvevőket.

Nagyobb baráti társaságok jelentkezését is örömmel fogadják, mindössze arra kérik a szervezők a jelentkezőket, hogy az űrlapon a várható létszámot is tüntessék fel.

Kép forrása: Fővárosi Vízművek

SZFM