A Népsziget kreatív alkotóit és munkáikat ismerhették meg az érdeklődők a Kultfeszt rendezvény keretében szervezett Tetthely című kiállításon, valamint annak finisszázsán, a hozzá kapcsolódó különleges tárlatvezetésen. Az eseményen a Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény munkatársai a Népsziget történetéről és épületeiről is meséltek a látogatóknak.
A Népsziget Kultfeszt tulajdonképpen a hajójavító telepen műteremmel rendelkező, ott aktívan dolgozó művészek mini összművészeti fesztiválja. A rendezvényt 2025 őszén hirdette meg első alkalommal a Dokk Studio és a Vészkijárat Műteremközösség. Akkor még csak egy napos volt az esemény, ám idén már két napon keresztül, május 15-én és 16-án várták a szervezők a művészetkedvelőket. Érdekesség, hogy a minifesztivál előtt már létezett egy hasonló programsorozat Colony néven.
A Népszigeti Kultfeszt keretében megrendezett Tetthely című tárlatot a minifesztivál első napján nyitották meg, és egészen május 21-ig volt látogatható. A kiállításon 26 alkotó munkáit csodálhatták meg az érdeklődők.
„A hajójavító telep öltözőjében és zuhanyzójában rendeztük meg a kiállítást, ez egy 130 négyzetméteres terület. A Népszigeten alkotó és a Tetthelyen bemutatkozó művészek egy része erre az alkalomra és ebbe a térbe készítette el alkotását, tehát helyspecifikus alkotásokról van szó. Én is ilyet hoztam az eseményre” – mondta Tolmár Bence, a Dokk Studió vezetője, a Kultfeszt egyik főszervezője.

A Tetthely című kiállításon bemutatkozó művészek:
Miksa Bálint, Dömötör Sámson László, Nagy Edit, Kozák Kata, Kotormán Ábel, Takács Rozi, Cseh Dani, Kármán Virág, Bálint Norbert László, Rozman Csenge, Garancsi Tilda, Mincu Arnold Alen, Tolmár Bence, Manila Nicholas, Török Tekla, Kecső Kristóf, Szaka Vivien, Nunkovics Róbert, Lakatos László, Antal Malvina, Péli Barna, Anna Riabchevskaia, Éles Lóránt, Berkes Csilla, Kiss Géza (újpesti művész), Majoros Áron

A Tetthely című tárlat záróeseménye, finisszázsa egy különleges tárlatvezetés volt. A május 21-i eseményen az érdeklődők bepillantást nyerhettek a Népsziget kreatív közösségének világába, és megismerhették az alkotó művészek munkáit. A programon Fülöp Tímea, a kiállítás kurátora, művészeti szakíró és kritikus beszélt az alkotókról és a bemutatott munkákról. A tárlatvezetés különlegessége az volt, hogy a Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, Szöllősy Marianne, valamint a gyűjtemény munkatársai, Krizsán Sándor és Lőrincz Róbert a Népsziget múltjáról, ikonikus épületeiről és a hely különleges hangulatáról meséltek a résztvevőknek.
„Igyekeztünk korban és térben elhelyezni a területet, az épületeket, felidéztünk néhányat a Népszigethez fűződő, városunkat érintő emlékezetes események közül is. Meséltünk – többek között – az Ister Vízműről, valamint azokról a sportlétesítményekről, amelyek egykor ott működtek” – mondta Szöllősy Marianne.

Mint ismeretes a IV. és a XIII. kerülethez tartozó Népszigetet az elmúlt évtizedek során sokféle névvel illették, volt Pesti-sziget, Újpesti-sziget, Csigás-sziget, Szúnyog-sziget is. Sokan ma is ez utóbbit használják. A területen számos barnamezős terület található, melyeket az egykori gyárak hagytak maguk után. De van, ami nem maradt elhagyatottan: a hajójavító épületeiben kreatív alkotók leltek otthonra, akik a Kultfeszt keretében egy közös kiállításon mutatkoztak be.
Tolmár Bence, a Dokk Studió vezetője az Újpest Média kérdésére válaszolva elmondta, hogy ősszel ismét lesz minifesztivál a Népszigeten, a tervek szerint szeptember végén.
BK