Több pénz jut kátyúzásra és járdafelújításra

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Április 27-én első ízben módosította Újpest 2023-as költségvetését a képviselő-testület, amelynek keretében több önkormányzati feladatra is pluszforrások jutnak. Emellett több alapítvány támogatásáról és egy új testvérvárosi kapcsolatról is döntöttek a képviselők.

Az első módosítás

„A költségvetésben megtörténtek a szükséges módosítások és finomhangolások”

– közülte a testületi ülésen Trippon Norbert. Az alpolgármester az állami normatívák növekedése mellett a Petőfi laktanya eladásával kapcsolatban azt is megemlítette, hogy az ingatlan egyelőre mégsem talált új gazdára, mert a 2022-ben jelentkező potenciális beruházó „az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása szerint nem teljesítette a szerződéses feltételeket”. Miután a vevő visszalépett, az önkormányzat megtartja a vételi jog ellenértékét, 70 millió forintot, mert

„ez jár Újpestnek”.

Trippon Norbert kiemelte, hogy az önkormányzat 1650 millió forintot fordít ingatlan-felújításra, amiből a Lakkozó Bölcsőde konyhája és tetőszerkezete újulhat meg. Emellett több forrás jut majd kátyúzásra, járdafelújításra és forgalomtechnikai beruházásokra. Külön említette a tervezett rekortán futópályát, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzat sikeresen pályázott a Országos Futópálya-építési Programban, így állami támogatás is érkezik a Szilas-patak mentén megvalósuló beruházáshoz.

Trippon Norbert

Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője hozzászólásában kifejtette, hogy szerinte nincs semmi garancia arra, hogy a mostani költségvetés-módosítás nem tartalmaz hibákat. A laktanya-beruházással kapcsolatban elmondta: nem hiszi el, hogy a befektető cég magától lépett vissza, pont azt követően, hogy a Kormányhivatal az ő bejelentése nyomán vizsgálni kezdte a projektet.

Nagy István

A 2023-as költségvetés első módosítását a képviselő-testület végül 18 igennel, egy tartózkodás és egy nem szavazat mellett elfogadta.

Új testvér a láthatáron

A képviselő-testület Czigler László előterjesztését is megszavazta, amelyben az alpolgármester új testvérvárosi kapcsolat kialakítására tett javaslatot a kárpátaljai Barkaszó településsel. Indoklásában Czigler László emlékeztetett, hogy a korábbi testvérvárosi kapcsolatok megszűnése mellett a székelyföldi Csíkszentgyörggyel fennálló viszony többszöri próbálkozás ellenére is passzivitásba fordult.

Ozsváth Kálmán fideszes önkormányzati képviselő hozzászólásában támogathatónak nevezte az elképzelést, ám kiemelte, hogy szerinte az együttműködésnek csak akkor van értelme, ha azt sikerül élővé tenni és tartalommal megtölteni.

Czigler László

Az alpolgármester válaszában hangsúlyozta, hogy a háborús helyzetben egyelőre nehéz kiaknázni egy ilyen köteléket, de a jövőben szeretnék elérni, hogy a két település gyermekei kölcsönösen és rendszeresen kirándulhassanak Újpestre és Barkaszóra. Ezen felül az újpesti önkormányzat a barkaszói könyvtárfelújításhoz is anyagi segítséget nyújtana.

Jótékonyság minden fronton

Elfogadták Perneczky László alpolgármester javaslatait is, amelyek a Nephrocentrum Egészségügyi, a Twist Olivér és a Peter Cerny Alapítványok anyagi támogatásáról szóltak. Előbbi kettő 10-10 millió forintot, míg a magyarországi koraszülött-mentésben úttörő szerepet vállaló harmadik szervezet, Ozsváth Kálmán javaslatára, az eredetileg nekik szánt 500 ezer helyett egymillió forintot kapott.

Perneczky László

Az állatok jótevői sem maradtak ki

A képviselők a Rex Kutyaotthon Alapítvány támogatását is megszavazták, így az önkormányzat 60 millió forinttal járul hozzá az országosan is egyedülálló Felelős Állattartás Háza mielőbbi felépüléséhez az Óceánárok utcában.