A Monarchia idején és a Horthy-korszakban is népszerűnek számítottak az ún. leánykiházasító egyesületek, melyek a szerényebb anyagi helyzetű (paraszt-, munkás származású) lányos szülőket segítették munkájukkal: a szülők (gyakran özvegyasszonyok) rendszeres időközönként, mintegy kötvényként befizettek egy adott összeget a társaságnak, majd, amikor lányuk férjhez ment, hozomány céljára visszakaptak egy nagyobb pénzt. Az iparágra azonban hamar rátelepültek a csalók, szélhámosok, akik gátlástalanul fosztották meg szerencsétlen áldozataikat nehezen összekuporgatott pénzüktől – a naiv, bepalizott szülők sohasem látták viszont a befizetett koronákat. Az egyik legnagyobb hasonló szélhámos vállalkozás, mely több ezer embert vert át, éppen Újpesten működött a múlt század fordulóján.
Az Első Újpest és Vidéke Leánykiházasítási, Temetkezési és Jótékonysági Egyesületet 1900 márciusában alapította Benedikt Mór, az Újpesten jól ismert pénzbeszedő kollégájával, Mezei Ignáccal és Dániel Károly biztosítási ügynökkel közösen. A társaság kiházasító osztályának 14 és 89 év közötti nők lehettek tagjai, akik 2 korona beíratási díjat fizettek, illetve 60 fillért a tagsági könyvért, majd hetente 20 vagy 40 fillért, melyért cserébe minimum kétéves tagságot követően 500 vagy 1000 koronát kaptak, amikor férjhez mentek. A temetkezési osztály hasonlóan működött, ide 14 és 65 év közötti személyek, férfiak és nők egyaránt beírathatták magukat.
Az egyesület az elnökként szolgáló Benedikt előkelő lakására, az Árpád utca 17-be volt bejegyezve és ugyan az alapszabály szerint csak Újpesten és vidékén működhetett volna, az ügyvezetők 126 fiókot alapítottak szerte az országban. A korábban már kisebb csalások miatt felelősségre vont pénzbeszedő szorgosan járta a városokat, vidékeket és százával szedte rá az embereket, hogy lépjenek be az egyletbe, mely a következő év elejére már mintegy 9000 tagot számlált; az egyesület alig tíz hónap alatt 89 ezer korona bevételt produkált, mely a költségek levonásával kb. 60 ezer korona tiszta bevételt jelentett. Benediktnek és társainak azonban eszük ágában sem volt bármennyi pénzt visszafizetni a lelkes jelentkezőknek.
A leánykiházasító egylet körül egyre szaporodtak a gyanús ügyek: egy biharszalontai asszonyt, Hajdu Istvánnét az említett Mezei meggyőzte, vállalja el a társaság helyi fiókjának a vezetését, melyért cserébe 1000 korona biztosítékot kellett kifizetnie az alapítóknak. A szegény asszony lépre ment, átadta a kért összeget, másnap pedig megkapta az egylet szabályzatát, tagsági könyvét, a bihari hatóságoktól azonban hamarosan megtudta, hogy az újpesti társaság nem terjesztheti ki működését erre a vidékre. Hajduné visszakövetelte a befizetett kauciót, üres ígéreteken kívül azonban semmit sem kapott, ezért a fővárosba utazott és feljelentést tett a leánykiházasítók ellen. Szintén feljelentette Benediktet és társait két újpesti özvegyasszony, bizonyos Lenvaterné és Benéné, akiktől 120, illetve 80 koronát csaltak ki.
(Képünk illusztráció)
A feljelentések nyomán az újpesti rendőrség vizsgálódni kezdett az ügyben, egy számvizsgálóval együtt kiszálltak a társaság Temető utca 48. alatt működő irodájába – mivel az említett 60 ezer korona helyett mindössze 1000 koronát találtak az egylet kasszájában és bankszámláin, a többinek rejtélyes módon lába kélt, Széll Kálmán miniszterelnök-belügyminiszter 1901 februárjában a cég felszámolását rendelte el. Május végén, pünkösd előtti szombaton a rendőrség mindhárom alapítót letartóztatta Újpesten, ahol a helyiek nagy érdeklődéssel és megdöbbenéssel követték az eseményt.
Dániel Károly a felelősségre vonás elől a halálba akart menekülni, amikor a rendőrök berontottak újpesti lakásába, a zsebéből kést vett elő és a jobb kezén felmetszette az ereit, a sérülést azonban gyorsan ellátták, bekötözték, az öngyilkosság nem sikerült. Mezei Ignác letartóztatásának hírére a felesége – aki már régóta súlyos betegséggel küzdött – eszméletlenül esett össze; az asszonyt az újpesti Károlyi kórházba szállították, ahol néhány órával később meghalt. Két kis árvája gyászolja – adta hírül a korabeli sajtó.
Rudolf Dániel