A nagysikerű Városházi Esték koncertsorozat december 11-én Zoránt és zenekarát látja vendégül az UP Rendezvénytérben. A különleges koncertélménynek ígérkező esemény apropóján beszélgettünk a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenészlegendával.
– Hosszú évtizedek óta van a pályán (először a ’60-as években állt színpadra a Zenith együttes tagjaként), de továbbra is hihetetlenül aktív, idén is nagyszabású Aréna koncerten és harmincállomásos turnén találkozhatott, illetve találkozhat Önnel a közönség. Mi a titka?
– Semmilyen titkot nem tudok elárulni, ugyanis nincs titok! Számomra a lemezfelvételek, maga a zenélés, a koncertek, a színpad a legtermészetesebb dolgok, és ugyanakkor fontos örömforrások is. Nincs szükségem semmilyen nógatásra ahhoz, hogy nekivágjak egy-egy újabb projektnek, turnénak. Van egy fantasztikusan jó, erősen inspiráló csapatom, persze nem szó szerint az „enyémek”, ugyanis mindenki önálló, azaz – ahogy a szakmában nevezzük őket –, session zenész-, akikkel csak előre meghatározott előadásokra állunk össze, legtöbbször turnék formájában. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy számukra hasonlóan öröm a zenélés, mint számomra. A koncertezés- és általában a zenélés- szeretete mindent felülír, azt is, ha netán hirtelen máshoz támadna kedvem…
– Mennyiben más egy hatalmas Aréna-koncerten és egy intimebb közegben, például az UP Rendezvénytérben játszani?
– Sem bennem, sem a többiekben nincs valamilyen váltógomb, hogy most egy kisebb teremben játszunk éppen, vagy mondjuk, egy Arénáról van szó. Az igazi különbség abban rejlik, hogy egy Sportcsarnok-koncert kezdetekor 10-12 ezer ember figyelmét kell magunkra terelnünk, majd azután hosszan fenntartanunk, ami számunkra nagyobb izgalmat, nagyobb felelősséget, de ugyanakkor nagy élvezetet is jelent. Egy ekkora méretű műsorban úgy érezzük, sokfélét kell nyújtanunk és ez a sokféleség több időt is igényel. Egy sokezres közönség előtt játszott előadás általában két-két és félóra hosszú szokott lenni, de a vendégek nagyobb száma, a sokszor hosszabbra sikeredett improvizációk miatt előfordult már, hogy belefutottunk a háromórás hosszba is. Mégis, a kisebb helyek intimebb hangulata, az, hogy látom, felismerem az arcokat, hogy szinte a bőrömön érzékelem a közönség belső rezdüléseit legalább olyan fontosak számomra, mint a nagy terek szellemi, művészi kihívásai.
– Újpestiként nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy a Metro feloszlása után egy rövid ideig a Taurus zenekarban játszott, a legendás Radics Béla társaságában…
– Radics Bélával kapcsolatban az egyik érdekesség, amit elmondhatok, hogy – sokak meglepetésére – pillanatok alatt jó kapcsolat alakult ki köztünk, egyszerűen jóban lettünk, annak ellenére, hogy addigi életünk egymástól nagyon távol eső vágányokon futott. Eredendően teljesen mást stílust képviseltünk, mégis össze tudtunk hangolódni és tekintettel tudtunk lenni egymásra. Szerintem ez egy tisztelettel vegyes, hogy úgy mondjam, egymásra rácsodálkozásos kapcsolat volt.
– Összhangról beszélve: hosszú évtizedek óta dolgozik együtt ugyanazokkal a zenészekkel, szerzőkkel. Presser Gábor, mint zeneszerző és testvére, Sztevanovity Dusán, mint szövegíró. Ennek a hosszú szakmai kapcsolatnak sincs titka?
– Nem, ebben sincs semmilyen különösebb titok. Jól kijövünk egymással és alapvetően hasonlóan gondolkodunk a világ dolgaival kapcsolatban. Ez alatt tulajdonképpen mindent értek, a magánéleti dolgoktól kezdve a zenén keresztül – tényleg a legalapvetőbb témákig. Nem igazán találtunk – és persze nem is igazán kerestünk – soha olyan felületet, amiben nagyon másképp gondolkodtunk volna. Még csak alkalmunk sem volt a konfliktusra, és ha lett volna, azt is az átlagosnál óvatosabban kezeltük volna. Nagy adománya az életemnek, hogy a testvérem írja a szövegeket és azoknak minden betűjével egyet tudok érteni és együtt érezni.
– Az Ön munkásságának egyik fontos jellemzője, hogy sohasem politizált nyíltan, mindig távol tartotta magát a konkrét közélettől, a dalai mégis rengeteget mondanak rólunk, emberekről, a bennünket körülvevő világról…
– Nem mondanám azt, hogy szándékosan távol tartom magamat, ez így talán kissé túlzás, mert ilyesmi nem munkál bennem. De mindig is azt vallottam, hogy Dusán szövegei, versei önmagukért beszélnek, és nem szorulnak semmilyen ideológiai megtoldásra. Ezért nincs is szükségem más formában megnyilvánulni, mint a dalok – remélem – hiteles eléneklésében.
– A fiatalabb zenésznemzedékekkel is könnyen megtalálja az összhangot?
– Úgy gondolom, ha az ember nyitott általában a másságra, a különböző habitusok, foglalkozások, világnézetek közötti párbeszédre, akkor a korosztályi kérdés sem esik akkora súllyal latba, mint más egyéb dolgok. Nyilván a szülői háttértől, a gyerekkor alakulásától, sok mindentől függ, hogy ki merre fordul az életben. Kiválasztjuk egymást kölcsönösen és sokszor automatikusan, márpedig az emberi kapcsolatok így működnek, nem mindegyiket lehet magyarázni.
– Az identitás kapcsán: mennyire fontosak Önnek a szerb gyökerei, a szerb-magyar kettős identitás?
– A kérdésében szereplő „kettős identitás” kifejezésnél sokkal konkrétabban szokták azt megkérdezni tőlem, hogy én végül is magyarnak vagy szerbnek érzem-e, vallom-e magamat, amit nyilván nem lehet csak olyan egyszerűen, pár szóval meghatározni. Vagy talán mégis! Mert általában azt válaszolom, hogy 100 százalékosan szerbnek és 100 százalékosan magyarnak érzem magam, ami persze kitérő válasz, de mégis önmagáért beszél.
– Végezetül: hogyan állítja össze a koncertjeit, vannak olyan dalok, melyek egyetlen koncertjén sem hiányozhatnak a repertoárból?
– Igen, vannak, de ez a világon minden előadónál, mindig így van. Mert, például egy Rolling Stones-koncerten is ott vannak azok a dalok, amelyeket egyszerűen elvár a közönség. Nagyon rossz néven venném én is, ha mondjuk, nem játszanák el a Satisfaction-t. Ugyanígy én is jól tudom, melyek azok a dalok, amelyek úgymond már hozzám, hozzánk nőttek, amelyeket „illetlenség” lenne nem játszani. De egyébként is mindig variálok, minden turné alkalmával változtatok a műsoron. Hál’ Istennek, van miből válogatni… Presser Gábor szerint 97 dalt írtak nekem Dusánnal, és persze ezen felül is van még néhány olyan dal, amelyeknek más írta a zenéjét, de a szöveg ezekben az esetekben Dusáné. És nagyon fontos az is, hogy ugyanarra a helyre ugyanazt a műsort sose visszük el kétszer.
Rudolf Dániel