Szusza 100: szabadtéri kiállítás az újpesti legendáról

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Tavaly decemberben ünnepelte volna 100. születésnapját az Újpest legnagyobb legendája, Szusza Ferenc. A kerek évforduló alkalmából augusztus 30-tól, a Városnapokra időzítve, szabadtéri ponyvakiállítással emlékezünk a négyszeres magyar bajnok labdarúgó alakjára.

A 2006-ban elhunyt Szusza Ferenc, akit társai csak „Mágusnak” becéztek, 1940 és 1961 között, 21 éven keresztül volt az Újpest játékosa, 463 bajnoki mérkőzésen 393 alkalommal talált a kapuba lila-fehér színekben. A statisztikák szerint nemzetközi szinten minden idők 12. leggólerősebb játékosának számít. 1994-ben ő lett az első labdarúgó, akit Újpest díszpolgárává választottak, 2003 óta pedig az ő nevét viseli a Megyeri úti stadion.

A Laszip Gábor sporttörténész által összeállított kiállítás hét tablója a legendás csatár egész életét és pályafutását végigkíséri, a gyerekkortól a kamaszkori újpesti debütáláson keresztül a játékosként, majd (többek közt az Újpest, a Real Betis és az Atlético Madrid kispadján) edzőként elért sikerekig. Megtudhatjuk többek között, hogy futballkarrierje mellett Szusza a színészettel is megpróbálkozott, a Civil a pályán című filmben az egyik főszerepet alakította, a Mese a 12 találatról című vígjátékban pedig egy apró „cameo-szerepben” látható. Kiderül az is, hogy „dózsás” pályafutása közben Szusza kölcsönjátékosként a Ferencváros és a Honvéd színeiben is pályára lépett egy-egy külföldi túrán.

A kiállítás képanyaga részben Szusza Ferenc saját hagyatékából származik, de az UTE archívuma és az Újpest FC is komoly segítséget nyújtott a képek felkutatásában és összeállításában.

RD