Az Újpesti Torna Egylet sportolóit fogadta Újpest Önkormányzata és az Újpesti Közművelődési Kör október 4-én. A Polgár Centrumban rendezett esten azokat az olimpikonokat ünnepelték, akik kiemelkedő eredményeket értek el az idei párizsi olimpián és paralimpián.
A hagyománynak számító rendezvényen megjelent Varju László, Kanász-Nagy Máté és Hajdú László országgyűlési képviselő. Tiszteletét tette dr. Trippon Norbert, Újpest megválasztott polgármestere, valamint Őze István, az UTE klubigazgatója is. A megjelent olimpikonokat, edzőket és szakosztályvezetőket az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivői fogadták.
Elsőként dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere méltatta városunk olimpikonjait: beszédében hangsúlyozta, hogy nemcsak Magyarország, hanem Újpest számára is hatalmas dicsőséget szereztek és büszkeséget jelentenek a színházteremben helyet foglaló „félistenek”. A polgármester szavait követően Jász András szaxofonművész és Jász Ábel gordonkaművész muzsikáltak, majd dr. Somos András, Újpest díszpolgára, az Újpesti Közművelődési Kör tiszteletbeli ügyvivője tartott ünnepi beszédet, amelyben áttekintést nyújtott az UTE olimpiai szerepléseiről.
A szónoklat után rövidfilmeket mutattak be a párizsi ötkarikás játékok legeredményesebb UTE olimpikonjairól és paralimpikonjairól, majd az est fénypontja következett. Hagyomány, hogy a lila-fehér sportolókat, edzőket és szakosztályvezetőket valamennyi ötkarikás játékot követően megajándékozzák az újpesti művészek a saját alkotásaikkal; ezen az estén szám szerint 33 sportember kapott egyedi és különleges ajándékot városunk elismert művészeitől.
Az ajándékozási ceremóniát követően az estélyen megjelent Bertalan Tivadart, Újpest díszpolgárát köszöntötték a 94. születésnapján. A Kossuth-díjas művészt, aki a Magyar Művészeti Akadémia tagja, dr. Kőrös András, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivője, Újpest díszpolgára laudálta. Az est hivatalos része után pedig állófogadás következett, amely során kötetlenül lehetett beszélgetni az UTE neves élsportolóival.
BJ