Célegyenesben a Felelős Állattartás Háza

, , ,
  •  
  •  
  •  

Felépült és a tervek szerint jövő év első felétől várja a látogatókat a Rex Állatsziget modern állatvédelmi oktatóközpontja, a Felelős Állattartás Háza, melynek megvalósítását Újpest Önkormányzata is támogatta 66 millió forinttal. A nagyszabású projekt állampolgárok, civil szervezetek, magánvállalkozások adományaiból és felajánlásaiból épül meg.

A Felelős Állattartás Háza egy olyan országos oktató- és látogatóközpont lesz, ahol a jövő generációi interaktív módon ismerkedhetnek meg az állatok szükségleteivel és a felelős állattartás alapjaival, emellett a háziállat tulajdonosok rendszeres szakmai képzésekben részesülhetnek. A hiánypótló oktatási intézmény az ország minden részéről várja majd az érdeklődőket, például diákcsoportokat érzékenyítő programokra, különböző tematikus előadásokra.

Az épületben helyet kap egy gyerekeknek szánt élményszoba, valamint egy 120 férőhelyes előadóterem is, utóbbiban rendszeresen szerveznek majd konferenciákat, workshopokat, speciális tréningeket civil szervezetek, hatóságok, állatvédő csoportok, valamint állatorvosok, állattenyésztők, menhelyek munkatársai és egyéb szakemberek részére.

A Felelős Állattartás Háza ad otthont a tervek szerint az ország első kutyamúzeumának is, egy különleges tárlatnak, amely átfogó képet ad majd az ember legjobb barátjáról, a háziasítástól az anatómián, az élettanon, az érzékszervek bemutatásán keresztül egészen a kutya művészetekben betöltött szerepéig. Egy másik kiállítás a hungarikumokat fogja bemutatni; a két tárlat évente akár több mint 10 ezer látogatóra is számíthat.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány eddigi legnagyobb beruházásának megvalósítása 2022-ben Heltay László nemzetközileg elismert karmester jelentős összegű magánhagyatékának segítségével indulhatott el. Ezt követően Újpest Önkormányzata 2023-ban 60 millió forinttal, idén pedig további 6,2 millió forinttal támogatta a projektet.

„A Rex Kutyaotthon Alapítvány és az önkormányzat között több évtizedes együttműködés áll fenn, ők kérték a segítségünket a már megkezdett beruházás befejezéséhez. Úgy gondolom, hogy egy ilyen egyedülálló kezdeményezés támogatása rendkívül fontos, hiszen ezáltal a gyermekeinknek teremtünk lehetőséget arra, hogy megismerjék és megtanulják azt, hogyan kell bánni a körülöttünk élő állatokkal.” – nyilatkozta korábban dr. Trippon Norbert polgármester.

Az oktató- és látogatóközpont megvalósítását emellett főként civilek bőkezű adományaiból sikerült fedezni, akik ún. téglajegyek megvásárlásával támogathatják a projektet. Szintén sokan ajánlották fel önkéntes munkájukat, valamint különböző építési anyagokat a munkálatokhoz.

A Felelős Állattartás Házának (jelenleg még üresen álló) épülete már bejárható a Rex Állatszigeten, az alapítvány jelenleg az épület belsejének berendezéséhez, a tervezett termek és kiállítások megvalósításához keres forrásokat, gyűjt adományokat. Amennyiben a várt támogatások a tervek szerint megérkeznek, az oktató- és élményközpont jövő májusban, a felelős állattartás napjára időzítve nyithatja meg kapuját a tanulni és szórakozni vágyó látogatók előtt.

„Boldoggá tesz a tudat, hogy a közös akaratból megépülő országos oktatóközpontban már „egész népünket fogjuk nem (csak) középiskolás fokon tanítani” és az itt elsajátított ismeretek generációknak nyújtanak segítséget majd abban, hogy megismerjék négylábú társainkat.” – nyilatkozott dr. Király Péter állatorvos, a Rex alapítója és vezetője.

ÚN