Rendkívüli képviselő-testületi ülés: Goll János szobrot kap Újpesten

,
  •  
  •  
  •  

Rendkívüli ülést tartott március 17-én Újpest képviselő-testülete. Módosult a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet, a képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal SZMSZ-e, egy remélhetőleg sikeres pályázat nyomán megvalósulhat az önkormányzat ügyfélszolgálatainak teljes körű infokommunikációs akadálymentesítése, az UTE alapító elnöke előtt pedig emlékmű tiszteleg majd a Szent István téren.

Rendkívüli ülést tartott március 17-én Újpest képviselő-testülete, amely első napirendi pontként, törvényi kötelezettségének eleget téve, módosította a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletet. A változás papíron két tételt érint: az intézményi és a személyi térítési díjat. Az ellátásokat igénybe vevők esetében az a tavalyi évi inflációhoz igazítva, 4,4 százalékkal nő, ám a gyakorlatban nem jelent érdemi változást, mert az ügyfeleknek a szociális törvény előírásai szerint vagy csak részben, vagy egyáltalán nem kell térítési díjat fizetniük. Az intézményi térítési díjak esetében az önköltségi számokat kellett – ugyancsak a jogszabályoknak megfelelve – frissíteni, ám ez sem eredményez gyakorlati változást – hangsúlyozta az előterjesztő, dr. Trippon Norbert polgármester.

Második napirendi pontként a testület meghozta azokat a döntéseket, amelyeket a városvezetés személyi összetételében bekövetkezett változások indokoltak, és március 19-i hatállyal módosította a képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatát. Újpest városvezetése a továbbiakban három alpolgármesterrel dolgozik tovább, Szecsődi Tamás alpolgármester feladatai bővülnek.

A képviselők elfogadták a javaslatot, hogy Újpest Önkormányzata együttműködési megállapodást kössön a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével annak érdekében, hogy pályázat útján megvalósulhasson az önkormányzat ügyfélszolgálatainak teljes körű infokommunikációs akadálymentesítése. A testület döntött arról is, hogy a város nem él elővásárlási jogával négy olyan újpesti ingatlan esetében, ahol ezt megtehetné. A képviselők igent mondtak az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola Alapítvány támogatására, döntöttek arról, hogy köztéri műalkotás tiszteleghet a Szent István téren Goll János, az UTE alapító elnöke előtt születése 185. évfordulóján, biztosították a 30 százalékos önrészt a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium udvarán lévő műfüves futballpálya felújításához.

CSG