Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Diós Erzsébet háziorvosnak, aki Újpesten született, itt nőtt fel, és évtizedek óta itt dolgozik.
Dr. Diós Erzsébettel háziorvosi körzetében találkoztunk, és bár nem volt rendelési idő, a telefon mégis szinte megállás nélkül csörgött. Mert mindig szükség van egy megnyugtató szóra, egy jó tanácsra – természetesen a Doktornőtől, aki közel negyven éve ugyanabban az újpesti körzetben rendel. Kezdetben ötszáz betege volt, ma már több mint háromezer.
„Generációk nőttek fel, a gyermekekből felnőttek lettek, szülők lettek, már az ő gyermekeiket is kezelem és rengeteg újpesti családnak lettem a családtagja” – mondta dr. Diós Erzsébet.
Pályája azonban nem itt indult. Az egyetem elvégzése után férjével, aki szintén orvos, Tatabányára kerültek. Dr. Diós Erzsébet a megyei kórház belgyógyászati osztályán, férje körzeti orvosként kezdte meg a gyógyító munkát.
Dr. Diós Erzsébet családjában nem volt orvos. Szülei mindig arra biztatták, hogy tanuljon. Azt vallották, hogy a tudás az, amit soha senki nem vehet el az embertől. Így sokat tanult és olvasott. Az, hogy az orvosi pályát választotta, szívének máig kedves két könyvnek köszönhető: az egyik Az orvos a családban, a másik pedig a Vilma doktorasszony, amely az első magyar orvosnő rögös útját mutatja be.
Az orvosi egyetemre elsőre felvették, diplomáját summa cum laude minősítéssel szerezte meg. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan képezte magát. Azt vallja, hogy a gyógyításhoz a tudás mellett bizalomra is szükség van.
„Én váltig állítom, hogy az orvoslásnak az alapja a bizalom. Mert ha a beteg nem bízik bennem, akkor, hogyan követné azt, amit én mondok neki?” – mondta.
Oktatóorvosként erre tanította a jövő gyógyítóit: amikor a beteg belép a rendelőbe, éreznie kell, hogy fontos, hogy az orvos valóban csak rá figyel. Ez az első lépés a bizalom kiépítéséhez.
Dr. Diós Erzsébet ötven éve lépett az orvosi pályára. Ez idő alatt számtalan olyan esettel találkozott, amikor egy-egy gyors döntéssel, beavatkozással sikerült életet mentenie. A sikereket azonban nem számolja. Számára mindig az a legfontosabb beteg, aki éppen ott ül vele szemben. És hogy meddig folytatja? Ezt a kérdést ő maga is egyre gyakrabban felteszi. Mert szeretne több időt tölteni a családjával, és szeretne minél többet utazni is.
„Nagyon egyszerű a válasz: majd az egészségem jelzi, mikor kell abbahagynom. Addig pedig ez a díj arra ösztönöz, hogy két nagyon jó segítőtársammal, Etelkával és Anett-tel továbbra is végezzem a munkámat” – mondta dr. Diós Erzsébet.
Dr. Diós Erzsébet az elismerés átvételekor ezt írta a Díszpolgárok Könyvébe:
„Egy orvos számára nincs nagyobb elismerés, mint amikor a saját szülővárosa mond köszönetet a munkájáért, de dicséri mindazt a bizalmat, amit a hozzám forduló betegektől kaptam. Közel négy évtizeden át követhettem az újpestiek életét, osztozni örömükben, segíteni betegségben, egészségük megőrzésében, reményt és vigaszt adva a rászorulóknak. Újpesti díszpolgárként hálás szívvel szolgálom a közösséget, soha nem adjuk fel a harcot a gyógyulásért!”

(Fotó: díjátadó ünnepség)
BK