•  
  •  
  •  

Bárki megtanulhat rajzolni! Ez a hitvallása Szunyoghy András grafikus- és festőművésznek, aki 1954 óta Újpesten él. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának immár 23 nyelven adták ki könyveit, és jelenleg is új albumon dolgozik.

Belvárosi műtermében fogadott az ismert grafikus, ami legalább annyira érdekes, mint egy elvarázsolt kastély. Mindenhol grafikák, festmények, egzotikus műtárgyak és eszközök. Egy-két preparátumot is látni, közöttük egy hatalmas elefánt „cipője”. A plafonon pedig egy óriási szúnyog makett díszeleg, amit a Képzőművészeti Középiskola hálás tanítványai alkottak a mesterüknek.

A Magyar Művészeti Akadémia tagja Pécsett született, ám 1954 óta váro­sunkban él, a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. Újpesten is nagyon komolyan letette a névjegyét, hiszen ő volt az Újpesti Művészek Társasága elnöke, és az Újpesti Közművelődési Kör tagja. Édesapja nevét és munkásságát immár emléktábla is őrzi, a természettudós-tanár és Afrika-kutató dr. Szunyoghy János emléktábla az újpesti József Attila utcában látható. Nem csoda, hogy a művészcsaládba született Szunyoghy András is csakhamar ecsetet és grafitceruzát ragadott.

„Ugyancsak művész nagyapám Székely Bertalannál végzett, édesapám pedig Kecskeméten Révész Imrénél tanult rajzolni. A gyermekeim is művészek lettek: fiam, András grafikus lett, és most kapott rendkívül rangos nemzetközi díjat a Széchenyi bélyegére. Lányom, Viktória festőművész és filmes szakember. Talán eleve elrendeltetett volt, hogy a gyerekeim is alkotni kezdenek, azt szoktam mondani, hogy számomra ők a legkedvesebb névjegyeim. Egyedül a fizikatanár feleségem nem örült annak, hogy ilyen kiszámíthatatlan pályára kerülnek, hiszen jelenleg 46 ezer forint a művészeti nyugdíj.”

Szunyoghy András műterme

De vissza az előzményekhez! A Könyves Kálmánban eltöltött évei alatt a Vasutas Körnél eltöltött rajzkörben tanult a legtöbbet.

„Itt olyan képzést kaptam, amivel már eséllyel felvételizhettem a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ám első alkalommal nem vettek fel. Az esti előkészítőbe kerültem, ahol Sarkantyú Simon volt a mesterem. Neki köszönhetem, hogy megtanultam rajzolni.”

A sikertelen felvételit követően a Magyar Természettudományi Múzeumba került, ahol preparálást tanult, majd 1964-ben nagyemlős preparátor lett. Szavai szerint rengeteget tanult itt az állatok anatómiájáról, örökké hálás az itt eltöltött időszaknak.

„Egyetlen kitömött nagyemlősöm egy őz volt, ami a mai napig látható a Mezőgazdasági Múzeum téli diorámájában.”

1965-ben felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, Kádár György festő osztályára. Két év után átjelentkeztem Ék Sándor mester grafikai tanszékére, ahol 1970-ben kaptam diplomát, sokszorosító grafika szakon.

Bár Szunyoghy mester idén augusztus 11-én tölti a 76. évét, ma is rendkívül aktív. Éjjel 2-kor ébred, és az éj leple alatt alkot a legtöbbet. Jelenleg is dolgozik, a ló rajzolásáról készít könyvet gyerekek számára. 2022-ben ismét hiánypótló művet adott ki, Rézmetszés című könyvét jelentette meg. A művésznek eddig 30 albuma jelent meg, grafikus könyvei 23 nyelven jelentek meg, a Művészeti anatómia, Rajz ABC, Nagy rajziskola már bejárta a világot. Vallja, ahogy a nyelvtudás vagy a hangszeres játék, úgy a rajzolás is elsajátítható.

Szunyoghy András

„Hosszú évek rajztanítási gyakorlatából tudom, hogy nincsenek reménytelen esetek. Mindenki meg tud tanulni rajzolni magas szinten, amit sosem késő elkezdeni. A rajzolást ugyanúgy kell tanulni, mint a hangszert. Ezt is naponta kell gyakorolni, hogy belemásszon a tudomány az ember fejébe. Aki akar, az meg tud tanulni fényképhűséggel rajzolni. Fáradságos és hosszú munka, sok szabállyal jár, hogy valaki fénykép szinten megtanuljon rajzolni. Mindehhez a tehetség csak plusz.”

1982 óta rajzol anatómia könyveket, a kedvenc témája az ember és a ló. Számtalan tanulmányutat is tett Grúziában, Líbiában és Irakban, de a római volt a legemlékezetesebb. Itt határozta el, hogy anatómia könyveket készít. Az ötlet a Római Magyar Akadémián született, mivel 1982-ben a Képzőművészeti Szövetség azzal bízta meg, hogy Rómában rendezzen be egy sokszorosító grafikai műhelyt.

„Két barátságot is Rómának köszönhetek: itt ismertem meg Perczel Zita filmcsillagot és Szőnyi Zsuzsát, Szőnyi István festőművész lányát, aki a vatikáni magyar rádió munkatársa volt. A római ösztöndíjas társaságukban, egy kissé mámoros római éjszakán fogadtam meg, hogy állatanatómiai könyvet készítek, azzal a felkiáltással, hogy amit Barcsay Jenő megcsinált emberben, azt én megcsinálom állatban. Ez lett A ló művészeti anatómiája. Amikor elkészítettem a legelső könyvem szinopszisát és mintarajzait, az akkori hamburgi vásáron hárman előjegyezték a könyvet. Később a kiadóm, a Corvina elzavart Barcsay mesterhez, aki anatómiára tanított, hogy tartsunk szakmai beszélgetést. Elmondtam neki, azt szeretné a kiadóm, hogy úgy rajzoljak, ahogy ő. Erre Barcsay azt felelte, hogy egész nyugodtan, azt hiszi, én találtam ki?”

A sors kegyessége, hogy a grafikus 1990-ben elnyerte a mesteréről elnevezett Barcsay Jenő-díjat, s később megkapta az év bélyegtervezője, majd a Mednyánszky-díjat is, 2005-ben a Magyar Köztársasági Ezüst érdemkeresztet, 2008-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. A művész számára rendkívül fontos Újpest, ahol előszeretettel kapcsolódik be a kulturális életbe. Csak egy példa: 2005-ben rajziskolát indított Újpesten Somos Ildikó reklámgrafikussal együtt.

„Újpesten szép hagyományokkal rendelkezik a művészeti oktatás, az 1960-as években Kohán László és Nagybányai Nagy Zoltán gyűjtötte maga köré a művésztanulókat. Akkoriban a Képzőművészeti Gimnáziumban dolgoztam, mindig megkérdeztem, hogy ki jött a IV. kerületből. Ám akkoriban már egyetlen újpesti jelentkező se volt, ezért eldöntöttem, hogy létrehozunk nálunk egy rajziskolát.”

Az újpesti rajziskolába délután gyerekek jártak, míg esténként a felnőtt érdeklődőket tanították.

Szunyoghy András műterme

Szunyoghy András életművéből kihagyhatatlanok a bélyegek is, hiszen bélyegtervezőként Magyarország, Jemen és Mongólia számára is alkotott bélyegeket, 1995-ben az Év Bélyegtervezője díjat nyerte el. S természetesen rengeteg kiállítása is volt, felsorolni is nehéz, hogy merre jártak már a képei. Például Firenzében, egyebek mellett a Medici Palotában, Assisiben, Magyarországon vidéken, a Magyar Nemzeti Galériában, a Mezőgazdasági Múzeumban és a Vigadóban is volt már tárlata. Boldog születésnapot, Mester!

, , , , , ,