•  
  •  
  •  

Felvételt hirdet az UTE Torna Szakosztálya, torna és gumiasztal iránt érdeklődő lányok és fiúk részére. Az elismert tornászegyesületbe szeptember elejétől lehet jelentkezni. Viszont már most, szeptember 30-ig azok is lehetőséget kapnak tornászni a patinás egyesületben, akik nagyon meg szeretnék ismerni ezt a remek sportolási lehetőséget!

A legfiatalabb újpesti tornászok legutóbb az újpesti táborzáró ünnepségen tartottak bemutató műsort, szeptember 3-án pedig – más UTE-szakosztályokkal együtt – a Dechatlonnál találkozhatunk velük.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Augusztusi kedd reggel, kilenc óra. Más még ilyenkor fordul a másik oldalára, de a hétéves Zsófi már egy órája gyakorol az Újpesti Torna Egylet Szilágyi úti tornacsarnokában. A kislány csodálatos tartással, fegyelmezett és kifejező mozdulatokkal hajtja végre edzőnője utasításait. Zsófi ötéves kora óta tornászik, szülei Veresegyházról hordják minden nap. Elmondása szerint imád cigánykerekezni, és kedvence a gerenda.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Zsófi, aki társaival együtt nyáron napi nyolc órát tölt el a tornacsarnokban, már azt is tudja, kire szeretne hasonlítani: az UTE saját nevelésű tornásza, Nerhof Anett a példaképe, Zsófi természetesen mindent elkövet azért, hogy olimpiai bajnok lehessen. A kislány először a talajon mutat be egy bógnit, majd egy hatalmas spárgát nyit, s végül a gerendán is megmutatja tudását. Tisztán látszik, tele van ambíciókkal, és minden vágya az, hogy bebizonyítsa Jutka néninek a rátermettségét és az eltökéltségét.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az UTE Keleti Ágnes tornacsarnokában, amelyben generációk nőttek fel, az UTE utóbbi éveinek legnagyobb tornászbálványa, Berki Krisztián képe lelkesíti a fiatalokat a falon. A tornászlegenda posztere mellett motivációs idézettel is találkozhatnak az ifjú sportolók, ha épp fogytán az energiájuk. Zsófit az UTE tornász szakosztály legendás edzőnője, Juhász Judit szakosztályvezető fejleszti. Jutka néni az, aki férjével, Kaptay Józseffel együtt több mint 47 éve egyengeti a magyar tornászok útját, számos kiemelkedő sportolót nevelt, és most is szigorúan, de nagyon gondoskodóan terelgeti a csöpp tornászokat.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az edzés során a kislányok hús-vér példaképeivel is találkozhatunk, hiszen folyamatosan gyakorol a 17 éves válogatott Szilágyi Nikolett, aki 2018-ban Békéscsabáról érkezett az UTE Torna Szakosztályához, és elsőéves felnőttként kijutott a tornász világbajnokságra, Japán Kitakyushu városába.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Három szeren indultam: ugráson, talajon és gerendán. Nagyjából jól sikerült, legbüszkébb az ugrásomra vagyok, világszinten a 22. lettem, ami kifejezetten jó eredmény. A legfőbb célom természetesen az olimpia, már a 2024-es párizsi olimpiai játékokra ki szeretnék jutni”

– mondja az UTE üdvöskéje. A másik példakép az UTE saját nevelésű tornásza a 17 éves Nerhoff Anett szintén edz. Anett elmondta, arra a legbüszkébb, hogy 2018-ban az Olimpiai Reménységek Versenyén győztes lett a csehországi Liberecben.

„Csapatban elsők lettünk, 2019-ben pedig harmadikak. Korláton bejutottam a fináléba, és végül a hatodik lettem. Apróbb céljaim vannak, amelyek megvalósításával szeretnék előrelépni. Először az országos bajnokságon szeretnék jól teljesíteni, és a legfontosabb, hogy magamnak feleljek meg, ne másnak”

– mondta az UTE reménysége.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A tornász hétköznapok kétségkívül nagyon munkásak: az a gyerek, akit kiválasztanak a versenyszerű tornára, már elsős korában napi három-négy órás edzésre számíthat.

„Az alsó tagozat első négy éve az alapok lerakása, felsőben pedig kiderül, ki kerülhet egy még magasabb szintre, napi kétszeri edzéssel. Ugyanis mindig időközben derül ki, hogy kiből válhat igazi élsportoló.”

Juhász Judit meggyőződése, hatalmas az edzők felelőssége.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Felelősségünk van abban, hogy a gyerek és a szülő annyit fektessen be, amennyi meg is térül. Hozzáteszem, nálunk szinte az összes gyerek éltanuló, később több nyelvvizsgával és sikeres gimnáziumi, egyetemi felvételikkel büszkélkedhetnek.”

A mesternőnek a mai napig sikerélményt okoz, ha a tanítványok megértik, és csillogó szemekkel teljesítik az iránymutatásait.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Mindig azt mondom, hogy ne egymással versenyezzenek, hanem önmagukat győzzék le, itt a saját korlátokat kell lebontani fejben. Ha hibáztál, keressük meg az okot, és magadhoz képest hozd ki a maximumot!”

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A Szilágyi úti tornászszentély sportolónői egyaránt úgy látják, hogy a torna az életre nevel. Amellett, hogy gyönyörű alakja és mozgása lesz a fiataloknak, alázatra, szorgalomra és koncentrációra tanítja a gyerekeket. Ahogy a szakosztályvezető Juhász Judit fogalmaz: egy tornász nem ismer lehetetlent.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„Aki ide jár, az komolyan is gondolja, hogy sohasem adja fel. Mi mindig megrázzuk magunkat, és újrakezdjük, leperegnek rólunk a nehézségek.”

, , , , , ,