Áder János elrendelte az egészségügyi törvény kihirdetését

  •  
  •  
  •  

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését – írja az MTI. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán megjelent közleményben az államfő azt írta: a törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek – a törvény hatályba lépéséig – választ adhatnak.

Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.

Az előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé – mutatott rá közleményében az államfő, hozzátéve, hogy a törvényt az Országgyűlés kivételes eljárásban minden ellenzéki párt támogatásával egyhangúlag fogadta el.

, , , ,