, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az adventi időszakban idén is rengeteg színes program várja az újpestieket, melyek gondoskodnak a jó hangulatú és aktív karácsonyvárásról. Összeszedtük, hová érdemes ellátogatni gyerekekkel, családdal a decemberi forgatagban.

Adventi vásár sztárfellépőkkel a Szent István téren

Az újpesti hagyományokhoz híven idén is színes adventi vásár költözik városunk központjába, a Szent István térre november 30. és december 24. között. A vásár keretein belül – szintén a megszokott módon – az ajándékgyár sátrában tárgyi felajánlásokat gyűjtenek a rászoruló újpesti családok részére, hogy az ő karácsonyuk se múlhasson el ajándék nélkül. Minden vasárnap a Szent István téren ünnepélyesen meggyújtják az advent egy-egy gyertyáját.

A vásár ideje alatt sztárfellépők koncertjeit élvezhetik a kilátogatók: mások mellett Kozma Orsi, Füredi Niki, Péter Sramek, Oláh Gergő, Koós Réka, Szűcs Gabi, Takács Nikolas, Miller Zoltán, a Kaláka együttes valamint a Zola és Jela Akusztik duó is tiszteletét teszi Újpest főterén. December 6-án vidám Mikulás-előadás várja a kicsiket, de lesz kutya- és kisállat elsősegélynyújtási ismeretterjesztő foglalkozás és könyvbemutató is, ahol Csányi Szilvia gyerekkönyvét, a Loppulina Farmot ismerheti meg a közönség.

fotó: Várai Mihály

Jégre hív az Újpesti Jégpálya

November 30. és január 5. között várja a mozogni vágyókat az immár városi hagyománynak számító Újpesti Jégpálya a Városháza mellett. Az ingyenes korcsolyázási lehetőség mellett idén sem maradhatnak el a színes programok. November 30-án, a nyitónapon 15 órától az UTE Korcsolya Szakosztályának bemutatóját láthatják az érdeklődők, december 7-én, szintén 15 órától pedig a Mikulás érkezik egy közös korizásra.

December 15-én a World Ice Skating Day, vagyis a jégkorcsolyázás világnapja alkalmából egész napos programsorozattal készülnek a szervezők, délelőtt a korcsolya szakosztályt látják vendégül, míg 15 órától az UTE felnőtt jégkorongcsapata száll jégre a közönséggel együtt. December 23-án 9 órától egészen 20 óráig utánpótlás jégkorongmérkőzések helyszíne lesz a jégpálya, elstartol a III. Újpesti Háromkirályok Kupa és a HSS Hokiszív Winter Classic torna. Január 4-én 9-től 14 óráig Moccanj Újpest! ügyességi versenyen tehetjük próbára rátermettségünket.

Mikulás, gospel és swing az UP-ban

Az UP Újpesti Rendezvénytér is kiveszi a részét az adventből, szokásosan színvonalas és színes, ingyenesen látogatható kulturális programokkal. December 8-án a Városházi Esték sorozat részeként a Swing à la Django dzsesszformáció izgalmas, stílusokon és műfajokon átívelő feldolgozásában lesz hallható a barokk zene egyik legnagyobb hatású műve, Vivaldi Négy évszakja.  December 12-én ismét megnyílik az UPódium, Juhász Anna adventi irodalmi beszélgetésének vendégei Szabó T. Anna, Dragomán György, Balázsovits Edit és Wunderluch József, december 15-én pedig Malek Andrea és a Soulistic adnak gospel koncertet a Jazz It Up! következő estjén.

Idén sem maradhat el az UP Rendezvénytér legvidámabb családi programja: december 7-én szombaton délután „Hol vagy Mikulás?” címmel várják az újpesti gyerekeket és szüleiket egy közös Mikulás-bulira, ahol természetesen ajándékokkal a zsákjában tiszteletét teszi a nagyszakállú Télapó is. Emellett lesz kézműves foglalkozás a vidám manókkal és a Hahota Gyermekszínház interaktív előadását is láthatják a kicsik.

fotó: Várai Mihály

Mindenkit vár a Mikulás az Optikingben

December 3-án, 4-én és 5-én 13 és 17 óra között tárt kapukkal várja az Optiking optika azokat, akik szeretnének találkozni a Mikulással. Az optika vezetője, Pánti Erika hangsúlyozza, hogy az összes újpesti gyereket örömmel látják, egyáltalán nem „feltétel”, hogy vásárló legyen a család. Aki szaval vagy énekel, garantáltan csokit kap a nagyszakállútól. „Hálásak vagyunk Újpestnek, amit szeretnénk viszonozni. Mosolyt és örömet kívánunk okozni a legkisebbeknek” – mondja a látszerész.

Világító adventi ablakok

Negyedik alkalommal várja az ablaktulajdonosokat és a játékos kedvű „detektíveket” a civil kezdeményezésként életre hívott és az elmúlt években mindig nagy sikert aratott „Világító Adventi Ablakok” program. Az adventi naptárhoz hasonló játék lényege, hogy december 1. és 24. között minden nap egy újpesti és egy káposztásmegyeri önként jelentkező világító karácsonyi dekorációt tesz ki az ablakába, annak központi elemeként az adott nap számával. A Világító Adventi Ablakok Újpest 2024 Facebook-csoportban az adminok mindegyik napon közzétesznek egy kis versikét és egy térképrészletet, melyek segítenek beazonosítani, hol található az aktuális két ablak. A szerencsés megtalálók szintén a csoportban posztolhatják az ablakokról készített fotóikat.

A szervezők a dekorálni vágyók és a játékosok jelentkezését is az említett Facebook-csoportban várják november 11-től.

fotó: Várai Mihály

A két ünnep között is izgalmas programok az UP-ban

A két ünnep között színvonalas koncertekkel és előadásokkal várja a kikapcsolódni vágyókat az UP Újpesti Rendezvénytér. December 27-én Palya Bea és Zenekara adnak lemezbemutató ünnepi koncertet, 28-án a FaceTeam Univerzum akrobatikus kosárlabdaszínház előadását láthatjuk zenével, tánccal és egyedi vetítéstechnikával, 29-én pedig Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös stand-up estje érkezik a Dumaszínház jóvoltából. December 30-án a SOMNAKAJ Gypsy musical 10 éves jubileumi koncertje varázsolja el a Sinkó László Színházterem közönségét, szilveszter napján pedig Ne-Vess-Meg-Minket! címmel rendeznek óévbúcsúztató kabarét. Az ünnepeket követően január 5-én különleges operett gálaműsorral köszöntik az új évet.

ÚN