Újpest Média

29
jún

Sportösszefoglaló

Két Európa-bajnoki érmet szerzett Fehér Luca a Duna Arénában zajló junior műugró Európa-bajnokságon. Eközben az Újpest FC megkezdte ausztriai edzőtáborát, javában zajlik az UTE kajak-kenusainak nyári tábora, a hazai sportéletet pedig megrázta Németh Zsanett halálhíre.
29
jún

Programajánló

A következő hetekben is változatos programokkal várják az újpestieket. A héten elstartol az Aktív Főtér programsorozat, a Főtér-parkban keddenként továbbra is ingyenes szabadtéri tai chi órákon vehetnek részt az érdeklődők, emellett Újpest több fitneszterén pedig ingyenes saját testsúlyos edzések indulnak. A kínálatot filmklubok és nyári terepséták is színesítik.
29
jún

Ritka bolygóegyüttállás júliusban

Július első napjaiban különleges égi jelenségnek lehetünk tanúi, a hajnali égbolton a Mars és az Uránusz látványos együttállása figyelhető majd meg a Fiastyúk közelében. A Mars és a Fiastyúk párosa már szabad szemmel is könnyen megfigyelhető, binokulárral vagy kisebb távcsővel azonban még lenyűgözőbb látványt nyújt.
29
jún

Ivókutak várják az utasokat az újpesti metróállomásokon

A III. fokú hőségriasztás idején különösen fontos a megfelelő folyadékpótlás. Az M3-as metróvonalon 14 állomáson, köztük az Újpest-Központ és az Újpest-Városkapu metróállomásokon is ingyenesen használható ivókutak állnak az utasok rendelkezésére, ahol ellenőrzött minőségű ivóvízzel frissülhetnek fel.
28
jún

Múltidéző – A Járásbíróság épülete

A XX. század elejére Újpest már nemcsak iparának és lakosságának növekedésével, hanem intézményrendszerének fejlődésével is kiemelkedett a környező települések közül. Ennek a folyamatnak fontos mérföldköve volt az új Községháza felépítése mellett az újpesti Királyi Járásbíróság létrehozása is.
27
jún

Lomtalanítás Újpesten – lakossági tájékoztató

Újpest Önkormányzatának oldalán közzétették az idei lomtalanításról szóló lakossági tájékoztatást. Az idei lomtalanítás Újpesten július 19. és augusztus 3. között zajlik. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is körzetenként, előre meghatározott ütemezés szerint lesz lehetőség a feleslegessé vált nagydarabos hulladékok kihelyezésére.
27
jún

Bővül az autómentes időszak a Pesti alsó rakparton

Hétfőtől módosul a közforgalmi zárás a Pesti alsó Rakparton. A Főpolgármesteri Hivatal pénteki sajtóközleménye szerint június 29-én, hétfőtől már 17 órától szabad a Rakpart a gyalogosok előtt.
26
jún

Díjmentesen kipróbálható az új MOL Bubi

Ingyenesen kipróbálhatják az új Mol Bubit azok, akik a BudapestGO alkalmazásban jelenleg közösségi közlekedésre érvényes bérlettel rendelkeznek, illetve akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves Mol Bubi bérletet vásároltak a BKK pénteki közleménye szerint. Kezdetben az első ötezer jelentkezőnek biztosít lehetőséget a társaság.
26
jún

Az edzőtábor mellett a keret is formálódik az Újpest FC-nél

Nemcsak az edzések zajlanak gőzerővel az Újpest FC-nél, hanem a keret véglegesítése is, a klub új szerződéseket jelentett be, miközben a csapat július 5-ig ausztriai edzőtáborban készül az új idényre.
26
jún

A BRFK tanácsai a biztonságos közlekedéshez a nagy melegben

Újpest Önkormányzatának oldalán jelent meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság hírlevele, amely a kánikula és az extrém meleg hőmérséklet egészségügyi kockázataira, illetve annak közlekedésben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet.