Az újpestiek döntik el, milyen park épül az uszoda helyén

, , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A közeljövőben elkezdődik az egykori uszoda telkére szánt park tervezése, amelybe a környéken lakóknak is beleszólásuk lesz – tudtuk meg Zakar Andrástól, a Budapesti Közművek Zrt. FŐKERT Kertészeti Divíziójának főigazgatójától, aki Déri Tibor polgármesterrel közösen járta be a fejlesztésre szánt területet.

A hányattatott sorsú, 5500 négyzetméteres telekre tervezett közterület sorsa több, kisebb-nagyobb fővárosi projekttel együtt vett kedvező fordulatot a közelmúltban, amikor a Fővárosi Közgyűlés zöld utat adott a fejlesztésnek.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Célegyenesben

2021-ben született arról döntés, hogy ide egy parkot alakítunk ki a fővárossal közösen – emlékeztetett Déri Tibor, aki elmondta, hogy a FŐKERT segítségével hamarosan elkezdődhet a tervezés.
A közelmúltban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től a főváros tulajdonába került a terület, ami a polgármester szerint lényeges állomás volt. Továbbá átminősítették a telket – tehát már nem úgynevezett kivett beépítetlen területről van szó –, aminek köszönhetően újabb akadály hárulhat el a park elől, amelyet a későbbiekben Újpest Önkormányzata vehet majd tulajdonba.
Déri Tibor azt is elárulta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester személyesen is támogatja a projekt megvalósulását.

Zakar András és Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Az újpestieké a döntő szó

Zakar András (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

“Geodéziai felmérést kell végeznünk a területen ahhoz, hogy neki tudjunk látni a feladatnak. Ez a napokban megtörténik”

– mondta Zakar András.

A főigazgató szerint ezt követi a tervezési folyamat, amelynek központi eleme lesz, hogy kikérik az itt lakók véleményét. Ez a park nekik épül, ők tudják a legjobban, hogy mit szeretnének itt látni – fogalmazott a szakember.

Zakar András azt is elárulta, hogy nagyon szeretné, ha a fejlesztésben teret kaphatna egy közösségi kert, mivel ez a kikapcsolódásra és a közösségépítésre is remek lehetőséget nyújt (illetve Újpesten már ismerős koncepció, amely az Ugró Gyula sor házai között már bizonyított – a szerk.).

Pontos dátumot ugyan még nem tudott mondani, de szerinte hamarosan megkezdődik a társadalmi egyeztetés, a projekt maga pedig a jövő év második felében készülhet el. A területen található 10-12 fával kapcsolatban a főigazgató közölte: azok egészségi állapotát meg fogják vizsgálni, és indokolatlanul egyik meglévő növényt sem fogják kivágni.

Ha majd megáll a metró

A polgármester azt is kijelentette, hogy a most készülő zöldfejlesztést szigorúan véve nem befolyásolja a 3-as metró esetleges jövőbeli meghosszabbítása.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A Rózsa utca–Árpád út kereszteződéséhez tervezett megálló kijáratát a tervek szerint ugyanis az egykori uszoda telke és az úttest között található, háromszög alapú területen alakítanák majd ki, ami semmilyen formában nem érintené a leendő parkot vagy a hozzá kapcsolódó egyéb lakossági funkciókat.