A Babits Mihály Gimnázium diákjainak is szurkolhatunk az Estöri Kreatív Történelmi Verseny döntőjében

  •  
  •  
  •  

Március 1-én rendezték az Estöri Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjét, ahol huszonegy csapatból tíz jutott tovább a májusban megrendezésre kerülő döntőbe, köztük az Újpesti Babits Mihály Gimnázium tanulói.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány által, immár nyolcadik alkalommal megszervezett vetélkedő témája idén az Európai Unió kelet-közép-európai országainak története 2004-től, Magyarország uniós csatlakozásától kezdődően. A verseny célja, hogy a tanulók önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével megismerjék Magyarország történelmét, kultúráját és életmódját. A verseny teret enged a kreatív fiataloknak, akik tehetségükkel, koruknak megfelelő digitális eszközökkel és saját ismereteikkel oldhatják meg a feladatokat − áll a szervezők bemutatkozásában.

A döntőbe, melyet a tervek szerint május végén rendeznek, négy fővárosi, négy vidéki és két határon túli csapat jutott be, köztük az Újpesti Babits Mihály Gimnázium kilencedikesei. A csapat tagjai Balázs Fruzsina, Korcsmár Kiara és Tószegi Levente, felkészítő tanár Gyüréné Orosz Ágnes.

fotó: Gosztom Gergő

A tíz döntős csapatra izgalmas kihívások várnak. A helyszíni megmérettetést megelőzően egy előre megadott közép-európai uniós jelenséghez, folyamathoz kapcsolódó Instagram-profil elkészítése lesz a feladatuk, majd a döntő során az ábrázolt jelenséghez kapcsolódó gyakorlati feladatok megoldásában mérik össze tudásukat és kreativitásukat. Idén is érdemes küzdeni a dobogós helyezésekért, mert a szervezők értékes informatikai és audiovizuális eszközökkel jutalmazzák a legkiválóbbakat, emellett a teljes mezőny részt vehet egy szeptemberre tervezett brüsszeli tanulmányúton.

ÚN

, ,