Befejezték a csomagautomaták fosztogatói elleni nyomozást

  •  
  •  
  •  

Az újpesti rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint 2021 januárja és júniusa között több fővárosi csomagátvevő-automatát törtek fel, és azokból több mint ötmillió forint értékben tulajdonítottak el műszaki cikkeket – írja a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága 2021 februárjában lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik a fővárosban csomagautomatákat feszítettek fel, amelyekből ellopták a saját maguk által, de álnéven rendelt, még átvételre váró műszaki cikkeket.

A lopás mellett a rongálással okozott kár is jelentős:

meghaladja a négymillió forintot.

Fotó: Police.hu

A IV. kerületi rendőrök azonosították, majd 2021. június 14-én elfogták a lopásokkal megalapozottan gyanúsítható 44 éves B. József budapesti és a 41 éves O. Ferenc törökszentmiklósi lakost.

A két férfi jelenleg is letartóztatásban várja az eljárás további szakaszait.

A beszámoló szerint az újpesti nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.

, , , , , ,