Bika: tonnaszámra ömlik Kínából az új dizájnerdrog

  •  
  •  
  •  

Új dizájnerdrog szedi az áldozatait idehaza. A „4fmdmb-bica” elnevezésű szintetikus kannabinoid eddig 11 ember életét követelte, az érintettek 23 és 36 év közötti kábítószer-használók voltak.

A bika néven ismert szerből néhány kattintás után egyszerre akár 20 kilogramm is rendelhető kínai internetes oldalakról. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus főorvos, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke a Népszava kérdésére figyelmeztetett: hasonló veszélyes, új pszichoaktív anyagok (UPA) hosszú évek óta jelen vannak a piacon.

„Ez az eset emlékeztet a 2015 júniusira, amikor rövid idő leforgása alatt hasonló számban haltak meg fiatalok hasonló szer miatt, azt ADB-FUBINACA-nak hívták. Akkor a probléma ugyanaz volt, ami valószínűleg most is, hogy túl magas dózisban került forgalomba”

– idézte fel Szemelyácz János.

„Azt a szert viszonylag gyorsan betiltották, de fél évvel később már – kémiai módosítás nélkül – piacvezető volt a herbálok között. Ennyit a probléma pusztán rendészeti eszközökkel történő megoldásának hatékonyságáról.”

Az új pszichoaktív anyagok 2008-2010 táján jelentek meg a serkentőszerek kínálatában. Az Európai Unióban ez ideig mintegy 750 félét azonosítottak, Magyarországon pedig 130-150 fajta jelent meg közülük.

„A piaci részesedésük 2016 után csökkenni kezdett, és újra a klasszikus szereket kezdték használni a fogyasztók, de a szegények között, jellemzően a szegregátumokban és a fiatalabb korcsoportokban továbbra is nagyszámú felhasználót találunk. A kábítószert kipróbáló 20 év alattiak többsége új pszichoaktív anyaggal ismerkedik meg először, mivel internetes rendeléssel és kiszállítással könnyen hozzáférhető, és akár a zsebpénzből is megfizethető”

– mondja az addiktológus főorvos.

A bika hatásairól egy friss, személyesen átélt tragédián keresztül számolt be a Ripostnak Zacher Gábor toxikológus:

„Ott voltunk és semmit sem tudtunk tenni érte. A szertől görcs alakult ki a szívénél és meghalt, pedig ugyanolyan bikás cigit szívott, mint a társa, aki életben maradt. A bika hatóanyaga mikrogrammokban mérhető, ami szörnyen kicsi egység, ráadásul a díler maga sem tudja, mit is tartalmaz pontosan a Kínából megrendelt cucc, így nagyon könnyen túladagolhatja azt a varázsdohányban. S akkor még nem beszéltünk az egyéni érzékenységről, arról, hogy az adott szervezet hogyan reagál az anyagra. Előbb ölhet a bika, minthogy függőséget okozhatna. Az addikcióhoz ugyanis idő kell, míg egy ki tudja, milyen hatóanyag koncentrációjú új dizájnerdroggal megbolondított cucc az első kipróbáláskor végzetes lehet…”

Zacher szerint a bika hatása tízszer erősebb, mint a marihuána fő hatóanyagát képező THC-nak.

„Ráadásul az utóbbi időben a rendőrség által lefoglalt biofüves cigarettákban nem egy, hanem többféle hatóanyagot is kimutattak, márpedig ez nem matek, ahol egy meg egy az kettő, hanem kémia, ezeknek a szereknek a hatása hatványozottan nő”

– tette hozzá. Zacher Gábor azt is kifejtette, hogy a dizájnerdrogot tartalmazó varázsdohányok hatása 1-2 óráig tart, a felhasználó jól érzi magát tőle, ellazult, felszabadult állapotba kerül, ezért pedig akár az életével is fizethet. Az orvos szerint a 11 fős halálozási arány jóval rosszabbra fordul majd a jövőben.

, , , , ,