Címke: Újpest FC

14
febr

Az Újpest FC 2026-ban az első győzelmét ünnepelhette

Az idény negyedik tavaszi bajnoki mérkőzésén megszerezte első győzelmét az Újpest FC labdarúgócsapata. A lila-fehérek az NB I. 22. fordulójának pénteki összecsapásán 2–1-re múlták felül a tabella dobogós helyezésén álló Debrecent, értékes három ponttal gazdagodva hazai pályán.
13
febr

Az Újpest FC kölcsönadta lengyel középpályását – téli játékosmozgás a lila-fehéreknél

Az Újpest FC közleménye szerint Damian Rasak a lengyel élvonalban jelenleg 11. helyen álló GKS Katowice együtteséhez került kölcsönbe egy évre, annak érdekében, hogy több játéklehetőséghez jusson.
9
febr

Sportösszefoglaló az elmúlt hét eseményeiből

Az elmúlt hét ismét számos izgalmas sporteseményt hozott. A 246. Ferencváros–Újpest FC derbi, a ciprusi korosztályos karate-Európa-bajnokság, az UTE műugrócsapatának szereplése az év első ifjúsági nemzetközi versenyén, valamint az újpesti futsal csapat szép eredménye is egyaránt kiemelt figyelmet érdemelt. Az alábbi összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük az elmúlt napok legfontosabb újpesti sporteseményeit és eredményeit.
8
febr

Az Újpest FC 3-0-s vereséget szenvedett a 246. Derbin

A labdarúgó NB I. 21. fordulójában a Ferencváros 3–0-s győzelmet aratott az Újpest elleni rangadón. Az eredmény különösen fájó lehet a lila-fehér szurkolók számára, hiszen a zöld-fehérek ezzel a sikerrel a tabella élére ugrottak, és tovább erősítették pozíciójukat a klub történetének 37. bajnoki címéért folytatott küzdelemben.
7
febr

Valentin-nap Újpesten – romantikus élménnyel készül az Újpest FC

A szerelmesek ünnepe világszerte a figyelmességről és az együtt töltött időről szól, idén pedig az Újpest FC is különleges meglepetéssel készül a Valentin-napra. A klub egy szerencsés újpesti kötődésű szerelmespár számára kínál majd felejthetetlen, romantikus élményt, amelyre a Club 1885 applikáción keresztül lehet jelentkezni.
3
febr

Sportösszefoglaló az elmúlt hét eseményeiből

Számos fontos esemény történt Újpest sportéletében az elmúlt héten. Összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük az elmúlt napok legjelentősebb sporthíreit.
2
febr

A Bundesligából igazolt középpályást az Újpest FC

Augsburgból érkezik Arne Maier, az Újpest FC új játékosa. A 27 éves középpályás szombat este, a bajnoki mérkőzés félidejében mutatkozott be a szurkolóknak. Maier közel 200 Bundesliga-mérkőzésen szerzett tapasztalatával érkezik a Megyeri útra, komoly rutint hozva ezzel a lila-fehérek közé.
2
febr

Különleges módon búcsúzott Fenyő Miklóstól az Újpest FC

Fenyő Miklós 78 éves korában, szombaton, január 31-én, rövid lefolyású betegség után hunyt el. A köztudottan nagy Újpest-szurkoló énekes, dalszerző emléke előtt az Újpest FC a szombati bajnoki mérkőzésen egyedi módon tisztelgett.
1
febr

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert az Újpest otthonában

A labdarúgó NB I. 20. fordulójában, a szombati zárómeccsen a Puskás Akadémia FC volt az Újpest vendége a Szusza Ferenc Stadionban. Habár a lila-fehérek az első percekben biztatóan játszottak, a hajrában szerzett vendéggól végül három pontot ért a felcsúti együttesnek.
30
jan

Érkezik az Újpest FC-hez az NB I-ben már bizonyított befejezőcsatár

Az Újpest FC kölcsönvette Nejc Gradisar játékjogát, így a támadó a tavaszi szezonban lila-fehérben léphet pályára. Gradisar személyében olyan labdarúgó érkezik a Megyeri útra, aki jól ismeri az NB I-et, és már bizonyított a magyar bajnokságban.