Címke: ute

24
júl

Újpesti Sport – Polyák Attila

Született újpestiként, lokálpatriótaként, a lila-fehérek egykori játékosaként, majd edzőjeként egyetlen más itthoni klubnál sem vállalna munkát Polyák Attila. Az UTE Labdarúgó Akadémia új igazgatója tíz napja tért haza Miamiból, ahol két éven át irányította az egyik helyi egyesület utánpótlásának szakmai munkáját, de már gőzerővel dolgozik. A célja, hogy vezetésével a klub önbizalommal teli, a pályán magabiztos, támadó futballt játszó labdarúgókat neveljen ki.
16
júl

Újpesti Sport – Németh Zsanett

A nemzetközi szövetség döntése értelmében év végén idén rendhagyó módon megtartják a birkózó-világbajnokságot. A sportágban az olimpia évében csak az ötkarikás programban nem szereplő súlycsoportok számára szoktak vb-t tartani, de mivel a tokiói olimpiát jövő nyárra halasztották, így teljes vb-t rendeznek.
16
júl

Az Alkotmánybíróság befogadta az UTE panaszát a címerügyben

Akár újra is indulhat a maratoni jogi eljárás.
10
júl

Újpesti Sport – Felföldi László

Felföldi László, az UTE nehézsúlyú ökölvívója szerint mindig tökéletes formában kell lenni ahhoz, hogy ha elindulnak a versenyek eséllyel tudjon indulni és akkor cél a következő olimpia!
6
júl

Gyanús TAO-költések az UTE jégkorong szakosztályánál – Varju László a Parlamentben emelt szót, a Jobbik vizsgálatot követel

Jégre ment beruházás és simlis eszközbeszerzések.
2
júl

ÚKTV – Körkép – Elkezdődtek a nyári táborok

A héten elkezdődtek az újpesti nyári táborok. Az UTE az önkormányzattal karöltve hét héten át biztosít napközis tábort az általános iskolásoknak.
17
jún

Épség, Erő, Egyetértés 

Az Újpesti Torna Egylet megalakulásának 135. évfordulójára emlékeztek kedden.
17
jún

ÚKTV – Körkép – 135 éves az UTE

Bár az idei nagyobb szabású, június 13-ra meghirdetett ünnepséget a járványügyi szabályok miatt törölni kellett, de a megemlékezés nem maradt el. Az Újpesti Torna Egylet megalakulásának 135. évfordulójára emlékeztek kedden.
3
jún

Gazdasági visszaélés miatt nyomoznak az újpesti jégkorongozóknál

A klubvezetés azt mondja, őket még senki sem értesítette erről, a rendőrség viszont egyértelműen megerősítette a hírt.
2
jún

Benk András: csak a limonádémban látok jeget

Megnyugodhatnak az újpesti hokibarátok, ugyanis a szóbeszédek ellenére a jégkorongcsapatuk kapitánya marad az UTE-ban.