Csoda, hogy még egyáltalán áll a Lánchíd

  •  
  •  
  •  

Az Index összeállítást készített a Lánchíd problémás szerkezeti elemeiről. A képeket elnézve csoda, hogy a építmény egyes részei még nem omlottak a Dunába.

A portálnak nyilatkozó szakértők négy fontos szerkezeti elemcsoportot jelöltek meg, mint problémaforrást:

  • a járdákat,
  • az úttestet,
  • a pilléreket és
  • a láncot.

A járdákat folyamatosan foltozzák, hol betonnal, hol acéllemezekkel lefedve a gyengülő részeket. A tömegrendezvények hídon való megtartásától már csak azért is óva intenek a szakemberek, mert a járda mellett futó korlát egyes szakaszokon veszélyesen meggyengült, repedt és láthatóan kifelé dől.

Az úttest vasbeton szerkezete elvékonyodott, az útpálya aljáról méteres szakaszokon hullik az anyag, szabadon hagyva az egyre rozsdásodó vasalást. Emiatt a Lánchíd két pontjára is erősítő tartókat kellett felszerelni. A hőtágulástól védő dilatációs elemek eldeformálódtak, kilazultak az évek során, így amellett, hogy dobálják az autók kerekeit, a funkciójukat sem képesek teljes egészében ellátni.

A pillérek kő elemein egyre több károsodás figyelhető meg, a beton pedig ezekről is folyamatosan mállik. A járdafordulók alatti vasöntvények a megtámasztó kőpárkány letöredezései miatt instabilak lettek, egy korábban le is szakadt, lánccal rögzítették. A pillérek sarukamrái teljesen elszennyeződtek, a bennük található, stabilitását elősegítő szerkezeti részek pedig egyre inkább szétrohadnak.

A láncfejeken megjelenő duzzadó rozsda akadályozza, hogy a tartóelemek kellő rugalmassággal végezzék a feladatukat, Ha egyes pontokon nagyobb terhelést kap, a láncszem nem egyenlíti ki azt: a közelebbi függőleges tartókban feszültség keletkezik, a távolabbiak belengenek.

Bár egyes szakértők szerint a szerkezet akár így is kibír még 25 évet, más vélemények 15 évet sem adnak a hídnak, pláne annak fényében, hogy a szerkezet valószínűleg tele van olyan rejtett meghibásodásokkal, deformálódásokkal, szennyeződésekkel, amelyeket csak a felújítás közben vehetnek majd észre a kivitelezők, ezért egyelőre kalkulálni sem lehet velük.

A Fővárosi Önkormányzat szombaton tett közzé egy videót arról, miért nem történt meg a Lánchíd felújítása az előző évtizedekben.

(Fotók: Index)

, ,