Defibrillátorokat kaptak az újpesti óvodák

  •  
  •  
  •  

Március 22-én Újpest vezetése ismét bizonyíthatta, hogy gondoskodó önkormányzat: ekkor jelentette be Déri Tibor polgármester, hogy a IV. kerület 20 darab defibrillátor készüléket szerzett be a nevelési intézményei számára. Nemcsak a készülékeket kapják meg az óvodai dolgozók a „Mentsünk Együtt Életet” kampány keretében és az Innomed Medical Zrt. jóvoltából, hanem a Szent Ferenc Kórház orvosainak köszönhetően a használatukhoz szükséges szaktudást is elsajátíthatták.

„Újpest Önkormányzata ismét bizonyíthatja, hogy egy gondoskodó önkormányzat”

– fogalmazott az UP Rendezvénytérben megtartott sajtótájékoztatón Déri Tibor, aki felidézte, hogy a IV. kerület vezetése tavaly az elsők között szerzett be életmentő EpiPen-injekciókat a nevelési intézményei számára. Most defibrillátorokkal teszik még biztonságosabbá a gyermekek számára is az óvodában töltött időt.

Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A „Mentsünk Együtt Életet” pályázat keretében a Szent Ferenc Kórházzal és az Innomed magyar céggel együttműködve 20 intézmény juthatott hozzá a defibrillátorokhoz, amelyeket alapvetően felnőtt életmentésre terveztek, de speciális tappancsok segítségével gyermekéletek megmentésére is alkalmasak.
Déri Tibor hangsúlyozta, hogy ez csak egy kezdeti lépés: a kerület forgalmasabb intézményeiben és a közterület-felügyelők számára is biztosítani szeretnék az eszközök beszerzését és a használatuk elsajátításához szükséges tudás megszerzését.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta, hogy az általuk meghirdetett program keretében Újpestre tudták a legtöbb defibrillátort eljuttatni, amelyek használatát 50 embernek fogják megtanítani.

„Emellett egy olyan bátorítást is kapnak, amely arra szolgál, hogy merjenek hozzányúlni egy beteghez, hogyha segítségre szorulnak”

– hangsúlyozta a főigazgató.

Dr. Toldy-Sche­del Emil (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Kiemelte, hogy Magyarországon a vezető halálokot a szív- és érrendszeri betegségek jelentik, ezen belül is a hirtelen szívhalál miatt halnak meg sokan. Az ilyen jellegű ritmuszavarok megszüntetésére alkalmasak a most átadott defibrillátorok, amelyek használatával 40 százalék alá szorítható a halálozások aránya. Ehhez viszont emberek is kellenek, akik mernek segíteni egy vészhelyzetben. Ők ehhez adják a biztos háttértudást az eszközbeszerzéshez társuló képzés mellé.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az Innomed Medical képviseletében Dévényi Erika vezérigazgató arról beszélt, hogy ők azzal járultak hozzá a program sikeréhez, hogy a lehető legkedvezőbb, gyártási áron biztosították a készülékeket. Hangsúlyozta, hogy a defibrillátorok már egyáltalán nem számítanak drágának, a készülék használatát pedig a helyszínen mutatta be.

Az egyszerű szerkezetet akár egy laikus is könnyen kezelheti, annak köszönhetően, hogy a defibrillátor nyugodt hangon utasítja a segítőt, hogy éppen mit kell tennie az adott szituációban. Emellett megállapítja a betegről, hogy szüksége van-e elektromos sokkra, vagy elegendő-e csak mellkaskompressziót alkalmazni az életmentéshez.

„Ha szükséges, akkor akár egyetlen gombnyomással életet menthetünk”

– fogalmazott Dévényi Erika.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Dévényi Erika és dr. Toldy-Sche­del Emil is hangsúlyozták, hogy az életmentés kulcsa, hogy az emberek merjenek hozzányúlni a beteghez és merjenek segíteni.

Déri Tibor az Újpesti Naplónak elmondta, hogy a 22-ei képzést követően az újpesti óvodák már a következő napon megkapják a készülékeket, ezzel azonnal biztonságosabbá válhatnak az intézmények.

, , , , , , , ,