Déri Miklós portrékiállítása, Planetárium és újrahasznosított mobilok Újpest Központjában

  •  
  •  
  •  

Ugyan az Újpest Városnapok a járványügyi helyzet miatt elmarad, néhány elemét azért megtartják augusztus utolsó hétvégéjén. Ne maradjunk otthon!

Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy a Városházánál megnyíló különleges fotótárlat mellett az UP Rendezvénytér is változatos programokkal várja az érdeklődőket, sőt egy környezetvédelmi akcióban is részt vehetünk.

Déri Miklós kiállítása

Déri Miklós fotóművész Újpest Önkormányzata felkérésére a IV. kerület kismestereiről készített portrésorozatot. A nagyméretű, újrahasznosított ponyvákra nyomtatott portrékon megjelenik az újpesti cipész, órásmester, cukrász- és kárpitos dinasztia, ostyakészítő és még sok más vállalkozó, akik hűen reprezentálják Újpest összetartó közösségét. A kerület neves, korszakokon és generációkon átívelő vállalkozásairól készült fotókkal kíván Újpest vezetősége tisztelegni az idén 180 éves városrész előtt. Az ünnepélyes megnyitó augusztus 29-én, 16 órakor lesz, részt vesznek rajta a fotókon szereplő kismesterek és családtagjaik, munkatársaik, valamint az alkotó és a kerület vezetése is.

Helyszín: az újpesti Városháza főbejárata.

Fény és árnyék

Gábor Marianne festő- és grafikusművész „Fény és árnyék” című posztumusz kiállítását láthatják az érdeklődők a Polgár Centrum – Újpest Galériában. A tárlat augusztus 28-án 19 órakor nyit és szeptember 19-ig tekinthető meg. A fiatal festő egész életére kiható megrázkódtatás, hogy szüleit, rokonait elveszítette a holokauszt tragikus évében, 1945-ben. Képei 1956 után kerültek a nyilvánosság elé, ezután majd hat évtizedig tartott művészileg kiemelkedő időszaka. Ebből látható válogatás az Újpest Galériában.

Mesél az ég! – Karnyújtásnyira az Univerzum!

Augusztus 29-én szombaton 10 órától két napon keresztül hozza el az UP Rendezvénytérbe a távoli univerzumot az Utazó Planetárium kupolája, ahol 360 fokos képi élményt, érdekes, látványos planetáriumi, csillagászati- és természettudományos előadásokat láthatnak az érdeklődők. A kupolában egyszerre 35 fő tartózkodhat, az előadások előtt fertőtlenítésre kerül sor.

Részletek és regisztráció az UP web– vagy Facebook-oldalán.

Hangszercséplő

Augusztus 30-án 10 órától kipróbálhatjuk a biciklidobot, a gettómarimbulát és a bájkofont az UP Rendezvénytérben. Mit is jelentenek ezek a kifejezések? A Bélaműhely Sound Art ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli- és számítógép-alkatrészekből, teknőből, serpenyőkből és papírdobozokból készít hangkeltő eszközöket Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen, amiket most az UP Teraszán is megszólaltatnak.

Passzold vissza tesó! – avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért

Nagy öröm számunkra, hangsúlyozza Bedő Kata, hogy augusztus 29-től Újpesten, az UP Rendezvénytérben kapcsolódhatunk egy rendkívüli környezetvédelmi programhoz. A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonokat célozza meg. A mobiltelefonok előállításához szükséges koltánércet Afrikában, veszélyeztetett fajok, pl. gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket. A szervezők ezt a folyamatot szeretnék megfékezni, így elhatározták, hogy ezeket a mobilokat újrahasznosítás céljából összegyűjtik. Arra kérnek mindenkit, hogy nézzen körül otthon, vegye elő, és dobja be a kihelyezett dobozba megunt készülékeit.

, , , ,