Eddig és ne tovább!

  •  
  •  
  •  

Ebben közölték, hogy a meccseken még jelenlévő „újpesti szurkolói csoportok nehéz szívvel, de úgy határoztak, hogy nem látogatják tovább az Újpest FC mérkőzéseit”. Úgy fogalmaztak, hogy lehetőségeik elfogytak a lelátón: „Hiába szüntettük be a szervezett szurkolást, hiába szidjuk minden meccsen a klubvezetést, hiába a kiírások, az üzenetek. Hiába próbáltuk meg leültetni személyesen az UTE és az ÚFC vezetőit. Hiába próbáltunk alternatív megoldásokat kitalálni.”

Meglátásuk szerint az általuk nem túl hízelgő jelzővel illetett tulajdonos nem csak a csapat címerét vette el, de az újpesti kötődésű játékosokat is elengedte, és már a drukkereket is feleslegesnek tartja a lelátón.

Szerintük Őze István és roderick Duchatelet nem hajlandók megegyezni az utánpótlás kérdésében, „ami semmi másról nem szól, csak a TAo-pénzekről, és hogy közös együttműködés esetén ki diszponáljon a bevételek felett”. Hozzátették: „Mi eddig bírtuk, és nem tovább! Arra kérünk mindenkit, akinek fontos a klub, ne látogassa tovább az Újpest FC mérkőzéseit. Tudjuk, lesznek, akik be fognak járni. Senki felett nem akarunk ítélkezni, de aki egyetért velünk, az álljon mellénk, és támogassa a kint maradt csoportokat ebben a nehéz döntésben. Sokan fogják kérdezni, hogy ezzel meg fog oldódni a probléma? Nem, sajnos nem fog. De úgy gondoljuk, amíg rövid távon minimum a címerünket nem kapjuk vissza, hosszú távon egy normális klubvezetés nem lesz Újpesten, addig semmi keresnivalónk a stadionban.”

Hangsúlyozták, hogy a harcot továbbra sem adják fel, és demonstrációval készülnek a Ferencváros elleni derbi napjára, illetve minden lehetőséget megragadnak majd, amivel tájékoztathatják a közvéleményt törekvéseikről. Egyértelművé tették: „Roderick Duchatelet számunkra első számú ellenséggé vált!”

„Amíg élünk, remélünk. Amíg remélünk, élünk! Sohasem adjuk fel!” – zárul a közlemény.

, ,