Egészséges étkezés az iskolában

  •  
  •  
  •  

A legegyszerűbb, de talán az egyik legfontosabb dolog, hogy megfelelő mennyiségű víz jusson a szervezetbe. A gyerekek munkaterhelés, vagyis egészséges – de mégiscsak létező – stressz alatt állnak az iskolában, ami önmagában is fokozott vízigénnyel jár, a szünetben pedig szaladgálnak, tehát izzadnak is. A folyadékpótlás nem csak a kiegyensúlyozott fiziológiai működés, hanem a fokozott agyi aktivitás miatt is fontos. A járványveszély közepette mindenképpen kerülni kell, hogy a gyerek a közös mosdóban igyon. Biztonságos megoldás, ha saját kulacsban vagy palackban visz magának vizet. Gyümölcslevet, zöldséglevet külön flakonba érdemes tölteni.

A nyers zöldségek és gyümölcsök növelik az erőnlétet, könnyen emészthetők, vagyis a szervezet kevesebb energiát használ el a feldolgozásukra. Ezzel pedig elkerülhető az evés utáni fáradság, így nem csökken a koncentrálóképesség sem. Fontos, hogy az oxidációt elkerüljük, ezért a darabolt zöldséget és gyümölcsöt zárható dobozba érdemes csomagolni.

Szendvicset lehetőleg teljes kiőrlésű pékáruból készítsünk. Finom krémeket keverhetünk ki cukkini, padlizsán, cékla, burgonya, paprika, paradicsom, sárgarépa vagy éppen zeller felhasználásával. Hőkezelés (főzés vagy sütés) után egy kevés hidegen sajtolt olajjal egyneművé pürésíthetők, az aprítógépbe dobhatunk némi szezámmagot, napraforgómagot, tökmagot, mogyorót is. A fűszerektől se ijedjünk meg: koriander zöldje, bazsalikom, kakukkfű, petrezselyem, esetleg kapor is felhasználható, mint ahogyan a szerecsendió, gyömbér, őrölt paprika és kömény is. Mértékkel használhatunk sót is. A zöldség ettől levet ereszt, de ezt nehogy kiöntsük! Inkább keverjünk hozzá némi zabpehelylisztet vagy zabkorpát, de a krémbe akár reszelt sajt vagy tofu is kerülhet.

A higiénia most különösen fontos, ezért legyen a gyereknél szalvéta, nedves törlőkendő, a darabolt zöldséghez pedig evőeszköz. Azt pedig nem lehet elégszer elmondani, hogy minden étkezés előtt és után kezet kell mosni.

Lettner Annamária

, ,