Egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vehetett egy tiltott brüsszeli orgián

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel, írja két belgiumi újság, a 7sur7 és a HLN. A HLN videója szerint a képviselő magyar lehetett, az információt azonban hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – áll a Telex összefoglalójában.

A lapok szerint péntek este egy bár első emeletén tartottak úgynevezett gang bang bulit. A rendezvényen helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak. A HLN szerkesztőségének külön is megerősítették, hogy a rendezvény egy szexparti volt, amin ráadásul

részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is, aki ezt követően lemondott.

A DH NET szerint a hatóság drogot is talált a helyszínen. A partin a cikk szerint az EP-képviselőn túl több diplomata is jelen volt. Az európai parlamenti politikus állítólag

az ereszcsatornán lemászva próbált meg elmenekülni a helyszínről. Amikor a rendőrök elkapták, akkor a mentelmi jogára hivatkozva tudta elkerülni, hogy őt is bevigyék kihallgatni.

Az eseményt a rendőrség azért oszlatta fel, mert megszervezése ellentmond a Belgiumban életben lévő, járványügyi intézkedéseknek.

A belga lapok nem említik, hogy ki lehet a magyar képviselő.

Nemrég számoltunk be róla, hogy Szájer József, a Fidesz EP-képviselője váratlanul lemondott brüsszeli mandátumáról.