A hazafias és katonás iskolai nevelés, illetve a fiatalok fegyverhasználatra tanítása utoljára 2017-ben szerepelt a magyar közbeszéd palettáján. Az azóta elszenderült téma azonban korántsem előzmény nélküli, sőt, a honvédelmi ismeretek és a laktanyai fegyelem az újpesti oktatásban is megjelent a XX. század elején.
A XIX. század második felétől Európa-szerte megnőtt az igény az ifjúság katonás nevelésére. Magyarország, hosszas neveléselméleti és oktatáspolitikai viták után a francia mintát vette át, és úgynevezett iskolai zászlóaljak alakításába kezdett. Ennek egyik úttörője volt az újpesti I. Számú Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola, ahol az 1907-08-as tanévben az országban az elsők között alakult ilyen szervezet.
A polgári fiú- és leányiskola az 1910-es években (Forrás: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
Az alapítás gondolata az akkor még magyar-történelem szakos tanár, igazgatóhelyettes, később iskolaigazgató Jenkovszky J. Sándortól származott. Pedagógiai megközelítésében nagy hangsúlyt kapott az erkölcs, a fizikai erőnlét és a fegyelem. Az iskolai zászlóaljban pedig kitűnő lehetőséget látott arra, hogy a szegényebb sorból jövő újpesti fiatalok számára is morális alapokon nyugvó, szilárd közösséget, valamint egy későbbi katonai pálya lehetőségével társadalmi előmenetelt teremtsen.
Miután Greizinger István akkori igazgató áldását adta a tervre, Jenkovszky maga látott neki a fiatalok kiképzésének. Az iskola 600 diákjából a felső két évfolyamnak kötelező volt a belépés, de az alsóbb évfolyamok diákjai is önként csatlakozhattak. A zászlóalj két századból állt: az elsőbe kerültek „a fejlettebb testű és ügyesebb növendékek”, a másodikba „a gyengébb testű s kevésbé ügyesek”. Utóbbiak képezték a tartalékot. A két egység között a magaviselettől, az ügyességtől, az elkötelezettségtől és az iskolai élet természetes fluktuációjától függően volt átjárás.
Az iskolai zászlóalj tagjai az intézmény udvarán, az előtérben Jenkovszky J. Sándor
A fiatalok az alaki gyakorlatoktól kezdve a gyalogos támadáson és védekezésen át egészen a fegyverforgatásig a katonáskodás minden alapvető fortélyát elsajátították. Az órák utáni és hétvégi képzés szellemiségét megjelenésük is tükrözte: szürke vitorlavászon egyenruhát viseltek vörös hajtókával és rézgombos vörös huszársapkával. A kiemelkedő ügyességű diákok altiszti rendfokozatot és az ezzel járó vezénylési jogot is kaptak.
Bár a Palotai-erdőben és a Népszigeten tartott rajvonalalakításokhoz gyakorlópuskákat használtak, az éleslövészetre is nagy hangsúlyt fektettek: a gyerekek 6 milliméteres fegyvereikkel, 20 lépés távolságból, az iskola udvarán gyakorolták a célzást. Hogy ezen a téren mennyire voltak lelkesek a fiatalok, jól jelzi az első nyilvános bemutatójuk eredménye.
1909. június 24-én az iskolai zászlóalj első százada, többek között a kormány képviselői, Újpest városvezetése, Pest vármegye és az egyház prominenseinek jelenlétében, az Újpest-Rákospalotai Atlétikai Klub sportpályáján mutatkozott be a széles nyilvánosság előtt. Jenkovszky Sándor, majd a diák-altisztek vezénylete alatt bemutatott gyakorlataik és különösen a céllövészeti bemutatójuk jelentős tetszést aratott.
„Öt lövést tett mindegyik, s kevés akadt, aki centrumot ne talált volna”
– írja beszámolójában a Budapesti Hírlap. A legjobb fegyverforgatók ezüst órákat, bronz emlékérmet és fejenként száz koronát is kaptak.
A zászlóalj állományában kürtösök és dobosok is helyet kaptak, sőt egy egészségügyi kiképzésben részesülő mentőcsapatot is kiválogattak a tanulókból, akik vöröskeresztes karszalagot viselhettek.
Dobosok és kürtösök
A katonás nevelés megbecsültségéről az iskola értesítőjében évről évre tanúbizonyságot tettek a tanárok, 1913-ban például így írt erről Böngérfi Géza, akkori parancsnok:
„Nem úgynevezett katonai dresszúra, nem külsőségek és szigorú formaságok nyilvánulnak itt meg, ezt csak az elfogultak, a rosszul látók állítják, hanem önbizalom, önfegyelmezés és az igazi bajtársias érzés ápolása folyik minden munkánkban. (…) Hogy ebben milyen sikerei voltak (…), igazolják a szakértők és érdeklődők meleg üdvözletei és elismerői szavai.”
A helyi iparosok is nagyra értékelték a zászlóalj jelenlétét, hiszen az egyenruhák és a gyakorlófegyverek is helyben készültek, például Kubinyi Kálmán műesztergályos mester műhelyében.
Kubinyi mester gyakorlópuskájának reklámja, 1928-ból
Azok a fiatalok, akik ilyen nevelést is kaptak, származásuktól függetlenül is jobban érvényesültek a katonai pályán: a világháborúkban sok volt zászlóaljtag szerezte meg játszi könnyedséggel az altiszti rendfokozatot. Hazafias kötelességtudásuk jó példája, hogy 1921-ben volt diákjai négy hétig harcoltak együtt önként Jenkovszkyval, hogy megakadályozzák Nyugat-Magyarország osztrák kézre kerülését.
A diákzászlóalj tagjai emellett számos reprezentatív funkciót is elláttak: a városi ünnepségek során díszőrséget álltak, és még olyan országos állami eseményeken is képviseltették magukat, mint a Parlament előtti Rákóczi-szobor avatása, 1937. május 2-án.
Országosan ugyan az iskolai zászlóaljak végül nem terjedtek el széles körben, Újpesten 1945-ig élénken élt a hagyomány a fiúiskola növendékei között. Nem csoda, hogy a két háború között sem a cserkészet, sem a Levente Mozgalom nem tudta elhomályosítani a hagyománnyá vált, rangot jelentő zászlóalji tagság jelentőségét.