Egy nánai Pesten: Újpesti történetek a falusi krónikástól

  •  
  •  
  •  

Jellegzetes hangulatú történetek a háború előtti vidék életéről: kukoricafosztás, ganajtaposás vagy éppen a pletykálkodás közben elhangzott pajkos históriák egy leköszönt világ, a falu mindennapjaiból. Női és férfi viszonyok, családi ízesen megfogalmazva, a Heves megyei Tiszanána mikrovilágából. Krónikásuk, Berényi László író 1969 óta Újpesten él. Az Újpesti Városnapokra jelenik meg a Vidékiek Újpesten című novelláskötete, amely már az itteni kalandokat köti novelláscsokorba.

Bereményi László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

1969-ben került az Egyesült Izzóba, vegyipari technikusként, s kisebb-nagyobb megszakításokkal Káposztásmegyeren él.

„Magától értetődő, hogy Újpest a második hazám, hiszen mindig a lilák drukkere voltam.”

Berényi László nyugdíjas korában szánta rá magát, hogy megírja legszűkebb pátriája, a Heves vármegyei Tiszanána letűnt hétköznapjainak krónikáját. Az írói tevékenysége a közösségi médiának köszönhető.

„Bár a megkérdezésem nélkül regisztráltak a Facebookra, elképedve vettem észre, hogy tele van falumbeliekkel a közösségi oldal.”

A régi képek és ismerősök előcsalták az emlékeket, az aratás, csigatészta csinálás és a paraszti világ jellegzetes hangulatait, a régi emlékekből szőtt novellák, pajzán, pikáns történetek mind papírra kerültek, és immár három kötetet írt Berényi László a falujáról.

„Álljon itt egy példa. Aratás mindenütt volt, kapálni mindenki eljárt. Ugyanakkor a paraszti világban nem volt vécé a búzamezőn, úgyhogy mindenki lehúzódott az árok szélére elvégezni a dolgát. A paraszti ideológia szerint, ha eladó lány lépett bele az árokzsírba, akkor azzal vigasztalták, hogy Szent Andrásra férjhez megy. Viszont, ha legény lépett bele, akkor a mondás szerint tavasszal benn tartják katonának. Ha pedig asszony lépett bele a tojásba, azt jelentette, hogy lesz mit takarítania este.”

A legutolsó novelláskötet, a Nánai Dekameron tavaly nyáron jelent meg, azonban a szerzőnek – megfogalmazása szerint – az újpesti dolgokról is megindult az agya, és már javában gyűjti az ízes helybéli történeteket, sztorikat.

„Terveim szerint az Újpesti Városnapokra jelenik meg a novelláskötet, Nánaiak Pesten címmel.”

Az alábbi igaz történet is a legújabb kötetben olvasható.

, ,