Egyévesek a parkok – közös ünneplés az újpestiekkel

  •  
  •  
  •  

Két parkunk is idén tartotta egyéves születésnapját, melyet közösen ünnepelt meg Újpest Önkormányzata az itt élőkkel.

2022-ben Trippon Norbert ötlete alapján valósult meg a mediterrán életérzést nyújtó Pácoló-Intarzia köz Káposztásmegyeren, és az országos hírnévre szert tevő Levendulapark is, a Szilas-patak mentén. A születésnapokat különleges rendezvényekkel ünnepelte meg az önkormányzat. Mind a két eseményen volt bűvész show, élőzene, kézműves sarok és óriás játékok a gyermekeknek. A Levendulaparkban egy régi Fiat500-assal is fotózkodhattak az érdeklődők, a gyermekeket és a felnőtteket is ingyenes minifánk és vattacukor várta.

„Városvezetőként és polgármesterjelöltként is hiszek abban, hogy igenis meg kell teremteni azokat az alkalmakat, ahol – minőségi időtöltés keretében – minél gyakrabban találkozhatunk személyesen is egymással, melyek megerősítik egymáshoz tartozásunkat, újpesti szellemiségünket és identitásunkat. Hiszen tudjuk: Újpest a mi városunk, a mi otthonunk, melyre nagyon büszkék lehetünk” – mondta el Trippon Norbert alpolgármester, a rendezvények ötletgazdája.

A programoknak az újpestiek is örültek. „Itt lakunk a Levendulapark mellett, mindennap kijövünk a kislányommal egy kicsit itt üldögélni. A parkban lévő fehér köveket szereti a legjobban. Jó ötlet volt a születésnapi buli, nekünk legjobban a levendulazsák készítése tetszett és az ajándék minifánk ” – mondta el Ágnes, Bíborka édesanyja. Az ehhez hasonló mini rendezvények -alpolgármester úr tájékoztatása szerint – tovább folytatódnak, így nemsokára újra találkozhatunk egy-egy délután erejéig, és tölthetünk közösen egy kis időt minőségi programokon.

ÚN

,