Egyszeri otthonápolási támogatást kapnak a hazaküldött kórházi betegek az önkormányzattól

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester a közösségi médiában jelentette be, hogy a kerület vezetése újabb segítséget nyújt az újpesti polgároknak a koronavírus-járvány során.

“Nagyon sok beteget küldtek haza gyakorlatilag egyik napról a másikra a kórházakból áprilisban. Az ő további ellátásukról nem intézkedtek, ez világosan kiderült a Károlyi Kórházból hazaküldött betegek esetében, Müller Cecília országos tisztifőorvos nekem írt korábbi válaszlevelében ezt elismerte”

– fogalmazott az egészségügyi intézmények miniszteri rendelettel történt kisöprésével kapcsolatban az alpolgármester, aki szerint ez a lépés az újpesti családokat is nehéz helyzetbe hozta, és ezért szeretne az önkormányzat segíteni a hazazavart betegeken, illetve hozzátartozóikon.

“Az egyszeri otthonápolási támogatás összege 50 ezer forint, ezzel járulunk hozzá a hirtelen jelentkező plusz költségekhez”

– írta bejegyzésében Kanász-Nagy Máté.

A rendeletmódosítás indoklása szerint a kórházi betegek hazaküldése a szociális ellátórendszerre is aránytalanul nagy terhet ró, aminek enyhítése érdekében

a “fekvőbeteg intézményből elbocsátott személy, vagy annak hozzátartozója” egyszeri, 50 ezer forint értékű otthonápolási támogatást vehet igénybe.

A részletek ITT olvashatók.