•  
  •  
  •  

A Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, a kerületek vezetésével most sem egyeztettek.

A járvány egy éve alatt talán a legkomolyabb döntést hozta meg a kormány az egészségügyet nézve: egy a Magyar Közlönyben kedden este megjelent rendelet értelmében a szakrendelőket mostantól a területileg illetékes kórházak alá rendelik. Emellett kitér a rendelet arra is, hogy a háziorvosokat – amennyiben van másmilyen szakképesítésük – berendelhetik a kórházakba annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás folyamatos legyen.

Déri Tibor polgármester az Újpest Médiának azt mondta: döbbenetesnek tartja a kerület vezetése, hogy senki nem szólt a tervről az önkormányzatoknak. Szerinte ez a lépés is bizonyítja, hogy nem megy jól a kormány járványkezelése.

– Semmilyen egyeztetés nem volt az önkormányzatokkal, annak ellenére sem, hogy éppen a napokban tárgyaltunk a kormánnyal, és senkinek nem szóltak egy szót sem – reagált a rendeletre lapunknak Déri Tibor polgármester.

– Számomra ez a rendelet egyenes bizonyítéka annak, hogy káosz van az egészségügyben, és egyszerűen nem működik a járványkezelés. Azok után, hogy az új munkaszerződéssel több mint 5500 dolgozót üldöztek el az egészségügyből, majd most önkénteseket toboroznak a COVID-osztályokra, erővel próbálják megoldani a gondokat. Lehet, hogy kínos lenne elfogadniuk a segítséget, Újpest többször is felajánlotta ezt, például, hogy a szakrendelőből oltópont legyen. Maga a rendelet egyébként nem lenne ördögtől való gondolat egy ilyen veszélyhelyzetben, de az már baj, hogy ez egybecseng a múlt nyáron felröppent, a járóbeteg-szakellátás centralizálásáról szóló hírekkel. Nagyon remélem, hogy a most bevezetett rendelet nem azt a célt szolgálják, hogy most próbálják ezt ki – fogalmazott a polgármester az Újpesti Naplónak.

A hírt a Koronavírus Sajtóközpont közölte kedden este. Ők úgy fogalmaztak, hogy az intézkedésre „a hatékonyabb egészségügyi védekezés, a betegellátás és az egészségügyi dolgozók kiegyensúlyozottabb terhelése, és a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében” van szükség. Arra azonban nem tértek ki, hogyan nem sérül az oltás folyamatossága, ha adott esetben háziorvosokat rendelnek be a kórházakba.

Megkérdeztük az újpesti szakrendelő vezetőjét a rendeletről és arról, mit jelenthet ez a kerületnek.

– A március 23-án kiadott kormányrendelet értelmében az Újpesti Szakrendelő a vészhelyzet ideje alatt – előre meg nem határozott ideig – a Károlyi Kórház, illetve sürgős esetben a Honvéd Kórház irányítása alá került. Bízunk benne, hogy – ahogy eddig is – továbbra is hatékony lesz az együttműködésünk, egymást erősíthetjük, aminek egyik eredménye lehet, hogy a Szakrendelőben is elkezdődhet az oltópont működése – nyilatkozta lapunknak Ungár Klára.

Az igazgató hozzátette: várható, hogy lesznek átirányítások, ami érintheti majd a járóbeteg-ellátást, de erőfeszítéseket tesznek azért, hogy biztosítsák az újpesti páciensek folyamatos ellátását.

A szakrendelők vezetői kötelesek a hatékony és összehangolt védekezés érdekében az országos kórház-főigazgató védekezés megszervezésére vonatkozó utasításait végrehajtani, folyamatos kapcsolatot tartani az irányító szerv vezetőjével, az Országos Mentőszolgálattal, valamint a megyei, fővárosi védelmi bizottsággal. Az önkormányzati szakrendelőt működtető egészségügyi szolgáltató felelős az általa végzett védőoltási tevékenység jogszerűségéért, szabályszerűségéért, szakszerűségért.

 

 

, , , ,