, , , ,
  •  
  •  
  •  

Erkel Tibor emléke előtt hajtottak fejet az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola falán álló emléktáblájánál január 23-án.

A 2017-ben elhunyt zenetudós életútját Dávidné Szabó Melinda, a zeneiskola igazgatója idézte fel beszédében. Elhangzott, Erkel Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, Erkel-díjas zenei rendező, zongoraművész, pedagógus és Újpest díszpolgára volt. A művész szoros kapcsolatot ápolt Újpesttel és különösen a kerület zenei oktatásában játszott fontos szerepet. Többek között ő volt az iskola alapítványának alapító elnöke is.

fotó: Várai Mihály

A megemlékezők ezt követően Nemcsics Kinga és Nesztor Iván előadásában egy népdalt hallgathattak meg, majd a zeneiskola, Újpest önkormányzata, az Újpesti Városvédő Egyesület, a helytörténeti alapítvány képviselői és a család helyezték el az emlékezés koszorúit. A megemlékezésen részt vett Erkel Tibor özvegye és fia is.

Erkel Tibor 1934. január 11-én született a Hajdú-Bihar vármegyei Csökmő-Kórósszigeten, Erkel Tibor agrárfőmérnök és Lipták Julianna gyermekeként. 1940–44 között a Svetits Gimnázium és Gyakorló Iskolában tanult Debrecenben, majd 1949-ig a Debreceni Konzervatóriumban tanult. Emellett 1945-től a debreceni Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1949 és 1954 között az Erdei Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákja volt. 1959-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt. 1961-ben kötött házasságot Bognár Mártával; két fiuk született: Erkel András (1962–2014) producer és Erkel László (1965–) díszlet- és jelmeztervező.

BJ