, , ,
  •  
  •  
  •  

Mert dolga a kultúra, a színház iránti szeretet terjesztése, eljuttatása a legkisebbekhez is. Ez a feladat élesztette fel Újpest egyik régebbi hagyományát, a „színház kóstolgatót”.

Szerdán színház. Ez a neve annak a rendezvénysorozatnak, amely a legkisebbeknek szól. Idén minden hónap egyik szerdáján a 4-8 éves korosztályt megszólító színházi előadások lesznek az Ifjúsági Házban. Délelőtt az ovisokat, délután az alsósokat várják. Volt már ilyen régebben is, de a nemes hagyomány egyfelől a járvány, másfelől az Ady Endre Művelődési Ház bezárása miatt szakadt meg.

November 17-én, szerdán a Székely legény és az ördög című előadással, 2022. január 19-én a Csizmás Kandúrral várják a kicsiket, az óvodásokat délelőtt 10 órai, az iskolásokat délután 14 órai kezdettel.

A technika nem pótol

Igazi színház kóstolgató ez, mivel az előadásba bevonják a nézőket is, hiszen az alapcél a színház szeretetének átadása. És itt most nem csupán a színdarabok, hanem a színház, mint intézmény megszerettetéséről van szó. A színház ugyanis egy olyan találkozási pont a kultúrával, amit nem tud pótolni semmilyen technikai eszköz.

Amikor a tévé megjelent, sokan azt hitték, vége a színháznak. Nem így lett. Az internet korában a mozgókép már a számítógépek és okostelefonok képernyőjén is jelen van; sokan ismét a színház haláláról vizionáltak. Ám a színház élt, él és élni fog, mert az élő találkozás élményét semmi más nem tudja visszaadni.

Nem lehet elég korán

De ehhez már a kisgyereket is hozzá kell szoktatni: át kell érezniük, hogy a színház jó dolog, ott jól érezhetik magukat. Ezt követően pedig érezni fogják azt is, hogy oda érdemes elmenni, sőt el kell menni.

Misszió ez a javából, és ezt a missziót tölti be újra az Ifjúsági Ház e felújított rendezvénysorozatával. A részletes program és az ismertetők, valamint a bérletek és jegyárak az ÚJKK honlapján találhatók meg.